Újabb hazai találkozóval folytatta az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszát a Kaposvári KK együttese. A sereghajtó jászberényiek játékoskeretében történt változások, valamint a sérültek felépülése miatt első győzelmük megszerzésében bíztak és gyakorlatilag különösebb teher nélkül, minden mindegy alapon várhatták az összecsapást. A kaposváriaknak azonban az eddig elszenvedett két hazai vereség miatt is rendkívül fontos volt az újabb győzelem megszerzése.

Rengeteg kihagyott helyzettel indult a meccs, végül Davis talált be először. Mészáros pontjaival tartották magukat a vendégek, akik jól használták ki a hazaiak támadásban elkövetett pontatlanságait. Norfleet villant többször is, el is jutott tíz pontig a negyed végére.

A vendégek Pantelics erejét próbálták kihasználni, aki azért okozott gondot a kaposváriaknak. Fekete Ádámnak 30–29-nél időt kellett kérnie, mert nagyon nem az történt a pályán, amit előre elterveztek a hazaiak. Alekszandrov büntetőjével a vezetést is átvette a sereghajtó, a félidő pedig Davis utolsó másodperces triplája miatt 35–32-es hazai előnnyel zárult.

Dramicsanyin pontjai nyitották a harmadik játékrészt és végre Lalic is megunta, hogy nem minden szabálytalanságot fújnak be ellen. Nagy zsákolása újabb pontokat jelentett a kaposváriaknak. A túloldalon Miller aktivizálta magát, így maradt ellenfele nyakán a Jászberény. Mészáros egyenlített triplával, Pantelics pedig ugyancsak távolról talált be. A triplákkal hadilábon álltak a somogyiak, de a legjobbkor javított Ponjavics és a negyed utolsó másodpercében Hendlein is.

A záró szakaszban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik alakulat sem tudott elszakadni a riválistól. Hendlein óriásit harcolt mind a védő mind a támadó oldalon a lepattanókért, Öt perc volt vissza, amikor 60–60-at mutatott az eredményjelző, erről azt állásról Dramicsanyin büntetőivel sikerült elmozdulni.

A végjátékban Davis szenvedett sérülést a kaposváriaknál, a hátra lévő egy percben pedig Alekszandrov 2+1-es akciójával fordítottak a vendégek. Norfleet hozta vissza a reményt egy hármassal, de Pantelics ziccerével 68–69-re a vendégek vezettek. Időkérés után Norfleet vitte gyűrűre a labdát, de kihagyta dobást és ezzel – nagy meglepetésre – egy ponttal a sereghajtó aratott diadalt a Kaposvár Arénában.

Kaposvári KK–Jászberényi KSE 68–69 (18–13, 17–19, 19–23, 14–14)

Kaposvár, Kaposvár Aréna, 1300 néző. Vezette: Cziffra Cs., Ádám J., Hervay T.

Kaposvári KK: Davis (14/3), Norfleet (17/3), Ponjavics (3/3), Hendlein (12/6), Lalic (13). Csere: Dramicsanyin (9/3), Baki (-), Krnjajski (-), Bogdán (-),

Jászberényi KSE: Nelson (9/6), Miller (14/6), Mészáros M. (12/6), Alekszandrov (13/6), Pantelics (16/3). Csere: Ruják B. (2), Brbaklics (3), Peringer (-), Buzás (-). Megbízott vezetőedző Lo Elhadji Malick.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–0, 7. perc: 10–10, 12. perc: 18–15, 17. perc: 28–21, 22. perc: 38–32, 27. perc: 48–50, 32. perc: 56–57, 37. perc: 63–63. Jók: Hendlein, illetve Pantelics, Miller, Mészáros M.

Nézzék vissza a mérkőzést!

Címkék: jászberény, kaposvári kk, kosárlabda, sport