Szombant a tabella élén a Szegeddel és Zalaegerszeggel holtversenyben álló Répcelaki SE-hez utazott a Közutasok Kaposvári TK csapata. Az ifjúsági mérkőzésen Fajtai Arnold vezérletével vendég győzelem született, a fiatal játékos tartja jó formáját, nem először ért el ilyen jó eredményt ebben a szezonban.

A felnőtteknél a hazaiak azonnal a kezükbe vették az irányítást. A többszörös világbajnok Kakuk Levente, valamint az eddig egyenlőre válogatott kerettagságig jutó Horváth Zoltán duó mindössze egy szettpontot engedélyezett a kaposváriaknak, előbbi majdnem átlépte a 700 fás álomhatárt, mellyel 232 fás előnyt szereztek.

A második sorban tovább nőtt a vasiak előnye, Pintér is remek eredménnyel gyűjtötte be a pontot, miközben a másik párban Nagy révén a vendégek megszerezték becsületpontjukat.

A záró párok már tét nélkül guríthattak, a nagyobb játéktudás pedig itt is a hazaiak javára döntött, mellyel 7:1 arányban, majdnem 400 fával nyerték a mérkőzést.

Egy hét múlva az utolsó őszi fordulóban a Kazincbarcika csapatát fogadják a Közutasok. Ezt a mérkőzést mindenképp nyernie kell a kaposváriaknak, hogy még legyen esély tavasszal a bentmaradásért játszaniuk.

Eredmények: 

Répcelaki SE - Közutasok Kaposvári TK   7:1  (3703 - 3314)
 
Horváth Zoltán 634 - Wagner Mihály 536
Kakuk Levente 697 - Tóth Norman 563
Pintér Károly 639 - Kis Richárd 555
Molnár Pál 547 - Nagy Gergő 582
Móricz Zoltán 581 - Illés Richárd 545
Vörös Milán 605 - Kálny Krisztián 533
 
Ifjúsági mérkőzés:

Répcelaki SE - Közutasok Kaposvári TK   1:3  (975 - 1085)
 
Varga Bence 526 - Fajtai Bálint 520
Varga Marcell 449 - Fajtai Arnold 565

Tabella:

Hely. Csapat Pont

1. Zalaegerszegi TK 18
2. Szegedi TE 18
3. Répcelaki SE 18
4. Ferencvárosi TC 16
5. Győr-Szol TC 10
6. Szolnoki MÁV SE 8
7. Nyíregyházi TK 8
8. Szentgotthárdi VSE 7
9. Köfém SC 5
10. Kazincbarcikai VTSE 4
11. Ajka Kristály SE 3
12. Közutasok KTK 3

Címkék: Közút, teke, Kaposvár, sport