Nagy Márton büntetőjével a Szentes ragadta magához a vezetést a Kaposvári Vízilabda Klub elleni OB I-es találkozón, Bojan Paunovic és Mijic David góljaival azonban hamar fordítani tudtak a kaposváriak - írja a kapospolo.hu.

A második negyedben bekezdett a Szentes. A hazaiak 4-2-re elhúztak, a kétgólos előnyüket pedig őrizni tudták. A harmadik felvonásban tovább nőtt a két csapat között a különbség, innen pedig már nem volt visszaút Surányi László tanítványainak.

A Szentes végül 11-6-ra nyert, a kaposváriak pedig november 15-én, a Vasas elleni hazai bajnokin javíthatnak majd.

Pellei Csaba, vezetőedző, Szentes: – Elsősorban lélektanilag volt nehéz ez a találkozó, hiszen az első győzelmünket szerettük volna megszerezni a szezonban. A mérkőzés elején sokat rontottunk, büntetőt hibáztunk, de játékosaim később megnyugodtak, ekkor már jól és eredményesen vízilabdáztunk.

Surányi László, vezetőedző, KVK: – Jól kezdtünk, de később ziccereket rontottunk, és olyan hibákat követtünk el, amelyek megbosszulták magukat. A csapattaktikánk működött, a párharcokat azonban elvesztettük. Három pontot Szentesen hagytunk, de dolgozunk és megyünk tovább.

E.ON Férfi Vízilabda OB I 6. Forduló

Metalcom Szentes - Kaposvári VK 11-6 (1-2, 3-0, 4-2, 3-2)

Gólszerzők: Nagy 5, Basara 3, Pellei F. 2, Pellei K. ill. Vindisch, Baj, Biros, Mijic, Aksentijevic, Paunovic.

Címkék: szentes, kaposvári vk, vízilabda, sport