Mindkét fél egy győzelemmel a háta mögött várta a mérkőzést, hiszen szerdán együttesünk Tiszakécskén, míg az Újpest Ajkán jutott tovább a Magyar Kupában - írja a rakoczifc.hu. Ráadásul csapatunk jó emléket őriz a fővárosi lila-fehérek legutóbbi kaposvári látogatásáról, hiszen akkor Borbély Ákos góljával kiejtette az Újpestet a kupából. Az akkor győztes találatot fejelő játékosunk ezúttal is a cserepadon foglalt helyet. A kezdőben viszont ott volt Szabó Alex, aki első NB I-es meccsét játszotta.

Együttesünk nagyszerűen kezdte a találkozót, hiszen Ádám Martin adott remek labdát a leshatáron álló Balázs Zsoltnak, aki a tizenhatoson belülre érve Banai Dávid mellett gurított a hálóba a negyedik percben. Támadó középpályásunk pár perccel később kis híján újra betalált, hiszen egy labdaszerzés után kevéssel lőtt a bal kapufa mellé. A folytatásban előbb Zsótér Donát, majd a másik oldalon Beliczky Gergő lövése csattant a kapufán, majd egy bombagóllal egyenlített a fővárosi gárda: Zsótér Donát jobbról indulva egyet tolt a labdán, majd jó huszonöt méterről lőtt a jobb felsőbe. Az fővárosaik a szünet előtti utolsó percben a vezetést is megszerezték, miután a Slakta Balázsról kipattanó labdára Simon Krisztián csapott le, aki közelről már nem hibázott.

A második játékrész elején egy szép támadás követőn Ádám Martin került helyzetbe, de Banai Dávid az utolsó pillanatban menteni tudott, majd egy gyors gólváltást következett. Előbb Obinna szinte az alapvonalról tudott a hálóba gurítani, miután Slakta Balázson is túljutott, míg a másik oldalon Nagy Richárd beadására Ádám Martin érkezett remekül, s védője mögül kibújva fejelt a bal sarokba. A hajrában együttesünk mindent megtette a pontszerzésért, több óriási helyzet is adódott játékosaink előtt, de ezek vagy kimaradtak, vagy Bana tudott bravúrral menteni.

Együttesünk a sok sérült ellenére is remekül helyt állt, sőt nem érdemelt vereséget. Ezt a közönség is érezte, hiszen tapssal jutalmazta labdarúgóink szombat esti teljesítményét.

Kaposvári Rákóczi FC - Újpest FC 2-3 (1–2)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 2075 néző. V.: Pillók (Szert, Szalai D.).

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Nagy J. (Vachtler, 70. p.), Nagy T., Szabó A., Fodor M. – Szakály A., Yakymiv (Nagy K., 53. p.) – Balázs Zs., Beliczky, Nagy R. (Poplatnik, 66. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.

Újpest FC: Banai – Pauljevic, Heris, Ristervski, Burekovic – Sankovic– Obinna (Szakály P., 90. p.), Onovo, Zsótér (Balázs B., 85. p.), Simon K. (Bjarnason, 78. p.) – Feczesin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Gólszerzők: Balázs Zs. (4. p.), Ádám M. (52. p.), illetve Zsótér (27. p.), Simon K. (44. p.), Obinna (49. p.).

Sárga lap: Obinna (34. p.), Pauljevic (57. p.).

Címkék: NB I., Újpest, Rákóczi, Kaposvár, sport