Szombaton az újonc Köfém SC otthonába látogatott a Közutasok Kaposvári TK csapata. Az ifjúságiaknál szoros mérkőzésen a hazaiak kerekedtek felül.

A felnőtt mérkőzés első sorában Kis és Kálny is elvesztette az első szettet, melyet követően viszont már nem adtak esélyt ellenfelüknek, így a vendégek megszerezték mindkét csapatpontot és 39 fás előnybe kerültek.

A második sorban Illés és a helyére érkező Wagner ugyan szerzett két szettpontot, de a több ütött fa a hazai játékosnak kedvezett, mellyel szépítettek a fehérváriak. Nagy viszont nagyon bekezdett és bár a harmadik és negyedik szett nem sikerült olyan jóra, pontszerzése nem forgott veszélyben. Két sor után 3:1-re, 50 fával vezettek a Közutasok.

Az utolsó sorban Horváth ugyan jól teljesített, de ez sem volt elég a pontszerzéshez, miközben Sághynak nagyon rossz napja volt. A hazaiak folyamatosan dolgozták le hátrányukat, az utolsó szettben pedikg a maguk javára is fordították az összességében ütött fát, így 5:3 arányban megnyerték a mérkőzést.

A kaposváriak egy szinte megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből, hiszen az utolsó 30 dobás előtt még vezettek, így egyre távolabbra kerülnek a bentmaradást érő 8. helytől. Igaz még nagyon hosszú a bajnokság, de egyenlőre a mutatott játék nem az igazi, ráadásul a szerencsével is hadilábon állnak a Közutasok.

Az őszi szezonból három mérkőzés van hátra, melyből kettőn kevés esély van pontszerzésre. Egy hét múlva a ZTK csapata érkezik Kaposvárra, majd Répcelakra utaznak a Közutasok, végül hazai pályán fogadják a Kazincbarcika csapatát.

Eredmények:

Köfém SC - Közutasok Kaposvári TK 5:3 (3341 - 3319)

Kovács Zoltán 513 - Kis Richárd 540 (1:3)
Tóbiás János 562 - Kálny Krisztián 574 (1:3)
Sziklási Tibor 539 - Illés Richárd (Wagner Mihály) 523 (2:2)
Poroszlai Gergő 566 - Nagy Gergő 593 (1:3)
Kéri-Kineth Sándor 578 - Horváth László 568 (2:2)
Czeilinger Gábor 583 - Sághy Tamás 521 (4:0)

Ifjúsági mérkőzés:

Köfém SC - Közutasok Kaposvári TK 4:0 (1049 - 1006)

Molnár Balázs (Németh István) 519 - Horváth Ábel 500 (2:2)
Jezsovicki Csaba 530 - Fajtai Bálint 506 (3:1)

Címkék: teke, Közút, Kaposvár, sport