Két, egyébként középmezőnybe igyekvő csapat találkozott egymással a bajnokság 5. fordulójában, ahol a Kaposvár a Sopront látta vendégül - írja a bb1.hu. Mindkét együttes 1-3-mal állt a tabellán a mérkőzést megelőzően, így a tét nemcsak az volt, hogy elinduljanak felfelé a tabellán, hanem az is, hogy pont egy közvetlen riválissal szemben kerüljenek lépéselőnybe.

Két soproni eladott labdával indult a találkozó, de a Kaposvár csak a másodikat tudta kihasználni Dramicsanin révén, amire Pitts egyből egy triplával válaszolt. Egy szép kaposvári támadást követően Dramicsanin duplázta meg pontjainak a számát, de a Sopron ismét egyből dobott egy hármast. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, a Kaposvár a festékből a Sopron pedig jellemzően azon kívülről volt rendre eredményes (5. perc: 10-9). Lalic 2+1-es akciója ugrasztotta talpra a közönséget, amivel először volt két labdányi különbség a két csapat között. A visszatérő Jones és Rivers első pontjaival egalizált azonban az SKC. Az utolsó percekben a hazaiak Davis és Dramicsanin játékára építve egy kisebb előny építettek ki (19-15).

A második játékrész Lalic büntetőjével indult, majd Pitts vágott be egy trojkát. Majd egy perces gólcsend után Norfleet szerezte meg első kosarát a meccsen. Nem is akárhogyan, faulttal együtt talált be távolról, Sabáli Balázs pedig egyből időt kért. Jót is tett ez a vendégeknek, akik felébredtek egy kicsit és rendbe tették a védekezésüket, míg támadásban főleg Pitts kosaraira támaszkodva jöttek fel 2 pontra, ezúttal Fekete Ádám kért időt. A hazaiak ezt követően Dramicsanin és Ponjavics kosaraival újra elhúztak 7 ponttal (15. perc: 31-24). Sőt, Lalic visszatett támadólepattanója után ismét vendég időkérés következett, hiszen 7-0-t futott a Kaposvár kevesebb, mint két perc alatt. Zónára váltott a Sopron, de Davis már az első támadásból hármast dobott, először volt kétszámjegyű a különbség a meccsen (36-26). A hátralévő időben állandósult egy 7-9 pontos hazai előny, ami megmaradt a nagyszünetre is (40-31).

Jones pontjaival indult a második félidő, majd Norfleet adott egy nagy labdát Hendleinnek. Dramicsanin triplája után újra tíz volt közte. Egyik gárda sem tudott érdemben ellépni erről a különbségről (26. perc: 51-41), ha a Kaposvár is betalált, akkor a Sopron is, majd két hazai védelmi megingást követően időt kellett kérnie Fekete Ádámnak (51-45). Az egy perc szünet sem törte meg Sabáli Balázs fiainak a lendületét, a felvonás végére öt pontra jöttek vissza, de Davis az utolsó másodpercben még betalált 10 méterről (58-50).

A záró játékrészt is a hazai irányító betörése kezdte, majd megismételte a következő támadásban is (62-50). Davis tarthatatlan volt, ezután egy hármast is bevert, egymaga szerzett 7 pontot a soproni nullával szemben, vendég időkérés következett (65-50). Két eladott labdát is vétett a Sopron, amit megbosszultak a kaposváriak, 20-ra hízott a különbség (70-50). Továbbra is rengeteg labdát adott el az SKC, amit rendre megbüntetett a Kaposvár. Közel 5 percet kellett várni az első soproni kosárra az utolsó negyedben, ekkor Rivers értékesített egy büntetőt a kettőből. Eldőlni látszott a mérkőzés, hiába váltott zónára ismét a Sopron, nem nagyon tudott elmozdulni a húsz pontról. Mindkét edző becserélte a fiatalokat is a végén, megérdemeltem szerezte meg első hazai győzelmét a Kaposvár.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Kaposvári KK - Sopron KC 87-59

Uploaded by KaposPont on 2019-10-24.

Kaposvári KK - Sopron KC 87-59 (19-15, 21-16, 18-19, 29-9)

Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Cziffra Cs., Pozsonyi L., Kovács N. (Gorka Sz.)

Kaposvár: Davis 19/9, Norfleet 18/12, Ponjavics 9, Hendlein 11, Dramicsanin 16/9. Csere: Krnjajski -, Bogdán -, Baki -, Horváth 2, Lalic 12.

Sopron: Pitts 18/6, Thompson 7, Takács 5/3, Rivers 7, Carter 9. Csere: Supola 4, Jones 9, Molnár -.

Címkék: kaposvári kk, sopron, kosárlabda, sport