A Sopron KC együttese ellen folytatja az élvonalbeli férfikosárlabda-bajnokságot a Kaposvári KK, amely az első hazai győzelem megszerzésére készül. A találkozót vasárnap, 18 órakor rendezik a Kaposvár Arénában - írja a delfinek.hu.

A somogyiak talán némiképp kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen győztes találkozót követően készülhettek a héten. A múlt heti oroszlányi mérkőzésen a sérült Hock Gergő, valamint Baki Gergely nélkül felálló kaposváriak a gyengén sikerült első negyedet követően fokozatosan vették át az irányítást, s végül megszerezték első győzelmüket. Hazai pályán hasonló folytatásban bíznak Hendleinék, akik szeretnék megerősíteni helyüket a tabellán. Erre csak azzal a csapatjátékkal van esély, amely ezúttal is a kaposváriak igaz erejét jelentheti. A siker kulcsa az a hatékony védekezés lehet, amellyel az oroszlányi meccsen is több labdát szereztek Ponjavicsék. A korábban látottakhoz képest az eladott labdák mértékét is sikerült csökkenteni, a büntetők kihasználásán azonban mindenképp javítani kell.

A soproniak bravúrral kezdték a szezont, hiszen a nyitó fordulóban győztes meccs után távozhattak Jászberényből. Utána hazai pályán kikaptak az Egis körmendtől, majd Debrecenben is alul maradtak. Legutóbb 85–78-as hazai vereséget szenvedtek a Zalakerámia ZTE KK alakulatától. A zalaiak jól használták ki a lehetőséget, hogy Christian Jones – a klub közlése szerint – édesanyja betegsége miatt hazautazott, a másik légiós, Demetre Rivers pedig az első félidőben megsérült. Az, hogy számíthat-e rájuk a kaposváriak ellen Sabáli Balázs vezetőedző csak a meccs előtt derül ki.

Mellettük Eric Carter, Bernard Thompson, valamint Damier Pitts alkotja a külföldi kontingenst a soproniaknál. Takácsot, valamint Supolát sem kell bemutatni, mindketten tapasztalt játékosnak számítanak a honi élvonalban. Négy forduló után mindkét együttes egy győzelemmel és három vereséggel áll a tabellán. A kaposváriak a tizedik, míg a soproniak a tizenegyedik helyről várhatják a vasárnapi folytatást.

Címkék: sopron, előzetes, kosárlabda, kaposvári kk, sport