A bajnokesélyesnek tartott Fatum Nyíregyháza ellen lépett pályára csütörtök este az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabda csapata az Extraliga harmadik fordulójában.

A Kaposvár jól kezdte a mérkőzést és az első szett feléig még vezetett is, de a Nyíregyháza összekapta magát és megfordította, majd meg is nyerte az első játékrészt.

A második játszmára teljesen szétesett a Diamant, a Nyíregyháza végig vezetve megnyerte a második szettet it.

Sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek három játszma alatt befejezik a mérkőzést, de a Kaposvár összeszedte magát és 25:20 arányban megnyerte a harmadik szettet.

A negyedik szettre azonban már nem maradt elég ereje a hazai csapatnak. Rengeteg szép labdamenetet láthatott a közönség ebben a játékrészben, de végül a Nyíregyháza kerekedett felül, amivel kialakult a 3:1-es végeredmény.

Címkék: női röplabda, Diamant, Nyíregyháza, vereség, sport