Ünnepélyes pillanatokkal indult az 1.MCM-Diamant Kaposvár - Újpest női Extraligás röplabda mérkőzés, miután Szita Károly köszöntötte a Lutter Eszter - Szombathelyi párost.  A Kaposvári Röplabda Akadémia strandröplabdázói a nyáron sikerrel védték meg magyar bajnoki címüket.

A bajnokira több száz hazai szurkoló és egy ötven fős újpesti kontingens is kilátogatott, így a hangulat egészen fergetegesre sikerült a Kaposvár Arénában.

A mérkőzés első játszmáját jól kezdte az Újpest, de a Diamant hamar kiegyenlített, majd a vezetést is átvette. A hajrában már nem tudott közelebb férkőzni a vendég együttes, így az első játszmát a Kaposvár nyerte 25:19-re.

A második szett elején beragadt a hazai csapat, amit az UTE azonnal ki is használt. A szett közepére már közel tíz ponttal vezetett a vendég együttes. Sasa Nedeljkovic időkérései után felcsillant a remény a Diamant számára, hiszen már feljöttek négy pontra is Tálasék, de az Újpest nem engedte ki a kezéből a játékrészt, 16:25 lett a vége.

A harmadik játékrész ismét kiegyenlített játékot hozott, csakúgy mint az első. A szett végére azonban ismét a Diamant bizonyult erősebbnek és 25:20-ra megnyerték a játszmát Maticék.

A negyedik szett egy egészen hihetetlen 10-0-ás hazai rohammal indult. Az Újpestnek tetemes előnyt kellett volna ledolgoznia, hogy még esélye legyen a mérkőzés megnyerésére. Ez azonban már nem jött össze, így végül a szettet 25:19-re, a mérkőzést pedig 3:1-re nyerte a kaposvári alakulat.

Így látták a találkozót a mesterek:

Aki lemaradt, itt visszanézheti a teljes mérkőzést!

1.MCM-Diamant Kaposvár - Újpest 3:1

Női Extraligás röplabda mérkőzés.

Címkék: női röplabda, Újpest, Diamant, győzelem, mérkőzés, sport