Több mint 300 sportszervezet pályázott sikeresen és kap támogatást 200 millió forint összértékben a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett HISZEK Benned Sport Program második alprogramjának negyedik ütemében - írja az MTI.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta: a program része annak a komplex, egymásra épülő elemekből álló sportfinanszírozási modellnek, melyet a kormány folyamatosan fejleszt és fenntart, hogy a magyar élsport támogatásán túl a lakosság minél nagyobb részét bevonja a rendszeresen sportolók körébe.

"Az alprogram negyedik ütemének az az elsődleges célja, hogy növelje és szélesítse a sportszervezetek utánpótlásbázisát, mert ez hosszú távon is előre mutató tendenciákat alapozhat meg" - jelentette ki az államtitkár.

A HISZEK Benned Sport Programnak ebben az ütemében a magyarországi sportágazat civil területén működő helyi kis és közepes sportegyesületek, az utánpótlás létszámnövekedést szolgáló, utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatok megvalósításának elősegítése érdekében pályázhattak, a rendelkezésre álló keret 200 millió forint volt.

A kedvezményezettek között három kaposvári egyesületet találni. A Kapos Dynamic Sport és Szabadidő Egyesület, a Kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján S.E. és a Kaposvári Darazsak Amerikai Futball Egyesület egyenként legalább 600 ezer forintos támogatáshoz jutott. A nyertesek teljes listája itt tekinthető meg.

Címkék: államtitkárság, támogatás, sport, kaposvár