Első tétmérkőzését játszotta a Kaposvári KK az új Kaposvár Arénában, amelyben a Zalakerámia ZTE KK-t látta vendégül - írja a bb1.hu. A ZTE most mutatkozott be a 2019/20-as szezonban, mivel az előző találkozójukat elhalasztották a Falco BL szereplése miatt. A két szurkolótábor remek hangulatot varázsolt már a feldobás előtti pillanatokban is, jó mérkőzésre volt kilátás.

Davis ziccerével indult az első negyed, azonban az ex-kaposvári Reggie Johnson egy triplával válaszolt. Ezután három gyors kosarat is dobtak a hazaiak, Bencze Tamás vezetőedzőnek már két perc elteltével időt kellett kérnie. A kis pihenő után Williams vezérletével fordított a ZTE (5. perc: 9-10). Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik együttes vezetett, majd jött Ponjavics triplája és Lalic büntetője, ami azt jelentette, hogy a hazaiak fejezték be jobban az első 10 percet (22-17).

A második játékrészt Norfleet hármasa kezdte meg, amire Agafonov egy közelivel válaszolt. Idegesen játszottak a felek, több hiba is becsúszott ezekben a pillanatokban. Ubilla két trojkát is elsüllyesztett, amivel visszavette a vezetést a Zalaegerszeg, így Fekete Ádám vezetőedző kénytelen volt időt kérni a 16. percben (28-29). Az egyik oldalon Lalic, a második pedig Williams és Johnson percei következtek, majd Djurics zsákolása után 6 pontos előnyre tett szert a ZTE, amire Agafonov pakolt még rá egyet büntetőből (39-46).

A fordulás után felváltva potyogtak a kosarak, nem a védekezésről szóltak az első percek. Parázs pillanatok következtek, majd Davis gyorsindítását követően 3 pontra jött fel a Kaposvár, Bencze Tamás pedig kénytelen volt időt kérni (25. perc: 50-53). Jót tett a pihenő a vendégeknek, Ubilla zsinórban két hármassal rángatta ki a gödörből az övéit. Davis utolsó másodperces kosarának köszönhetően egy pontot faragott a Kaposvár a félidei eredményből (59-65).

Norfleet gyorsan egy labdányira hozta a somogyiakat egy távolival rögtön a záró felvonás elején, majd egy büntetőt is a helyére küldött, így 2 pontra olvadt a ZTE előnye. Sőt, a 35. percben már 67-68 állt a táblán, jött is az időkérés, ami után egyik csapat sem tudott elszakadni, majd Agafonov kipontozódott két perccel a vége előtt. 70-72 volt az állás 1:35-el a vége előtt, majd Szabó dobott egy ziccert. Ekkor aztán Davis ugrasztotta talpra a közönséget egy faulttal együtt értékesített triplával, de a büntetőt kihagyta, ami után Szabó állhatott a vonal mögé a túloldalon, de az ő keze nem remegett meg (39. perc: 73-76). Ubilla szerzett labdát, majd Williams betörésével 5 pontra nőtt a vendégek előnye, 28 másodperccel a vége előtt. Hiába kért időt Fekete Ádám, Hendlein kilépett az alapvonalon, a Zalaegerszeg pedig innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Kaposvári KK - ZTE KK 76-82

Uploaded by KaposPont on 2019-10-04.

Kaposvári KK – Zalakerámia ZTE KK 76-82 (22-17, 17-29, 20-19, 17-17),

Kaposvár Aréna, 1726 néző

V.: Praksch P., Tözsér D., Boros T. (Várhalmi Zs.)

Kaposvár: Davis 22/6, Norfleet 12/9, Ponjavics 5/3, Hendlein 7, Dramicsanin 8/3. Csere: Lalic 14, Baki 6/6, Krnjajski 2,

ZTE: Ubilla 14/12, Johnson 23/6, Williams 19/6, Szabó 6, Agafonov 9. Csere: Doktor -, Djurics 9/3, Bagó 2, Gulyás -, Simon -.

Címkék: zalaegerszeg, kosárlabda, kaposvári kk, sport