A szabadon igazolható Balázs Zsolt is csatlakozott a Kaposvári Rákóczi NB I-es keretéhez. A 31 esztendős labdarúgó végigjárta a ZTE korosztályos csapatait. A felnőttek között először 2005-ben lépett pályára. Élete harmadik NB I-es mérkőzésen már duplázni tudott a Tatabánya ellen. A több játéklehetőség miatt a ZTE első csapata mellett a harmadosztályban induló második csapatában is szerepelt. Sőt, a 2007/2008-as szezonban 21 gólt szerzett az NB III-ban.

A támadó 2012-ban igazolt Kecskemétre, ahol 53 bajnokin kilenc alkalommal volt eredményes, majd 2015-től Pakson folytatta pályafutását. A következő fél évben, illetve a 2015/2016-os szezonban alapembere volt a paksi együttesnek, azonban 2016 nyarán klubja a tartalékokhoz irányította, majd bejelentette, hogy nem tart igényt a játékára, így kölcsönbe került a Budapest Honvédhoz. Az abban az évben bajnokságot nyerő Honvédban tíz mérkőzésen lépett pályára.

Balázs Zsolt ezt követően visszatért az akkor másodosztályban szereplő nevelőegyesületéhez. A 2017/2018-as bajnokság őszi felében 16 bajnokin két gólt szerzett, majd ismét kölcsönbe került a szintén NB II-es BFC Siófokhoz. A balatoniaknál tizenkét bajnokin lépett pályára. Idén januárban a szlovén másodosztályú NK Nafta Lendava csapatánál szerepelt, ugyancsak kölcsönben, majd szeptemberben felbontotta szerződését a ZTE, így szabadon igazolhatóvá vállt.

Balázs Zsolt eddig 220 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 40 gólt szerzett. A támadó a BFC Siófok ellen 2–0-ra megnyert edzőmérkőzésen már pályára lépett a zöld-fehérek mezében. Sőt, egy gólpasszt is adott. A labdarúgó két évre írt alá.

Címkék: balázs zsolt, igazolás, kaposvári rákóczi, sport