A második fordulót rendezték a kispályás bajnokságban, most már több gólzápor és fölényes győzelem született, mint a múlt héten. Még hat csapat áll pontveszteség nélkül, mindkét mérkőzésüket megnyerve. Az előző bajnokság első négy helyezettje is az élen található, és meglepetésre a Polgármesteri Hivatal gárdája is hibátlan.

Nyert a fordulóban még rajtuk kívül az újonc Maker Autó, valamint a Matracvarázs alakulata. Két találkozón pontosztozkodás történt, nem tudtak egymás fölé kerekedni a csapatok. Három együttes pedig még nem szerzett pontot az idén.

Fürge Nyuszi Focivilág Kupa eredményei:

Baté-Zsíroskönyér FC 0-8
Góllövő: Kuti K 4, Németh 2, Ceglédi, Rofrics,

Magabiztos győzelmet aratott a Zsíroskönyér a két csapat összecsapásán. A Baté fiataljai küzdöttek, sokat futottak, de gólt nem tudtak elérni rutinosabb ellenfelükkel szemben.

M-Car Bérautó-Mracskó Mihály 4-0
Góllövő: Magyar Cs 3, Szita.

Az M-Car játékosai jól használták ki az ellenlábasuk védelmi hibáit. A Mracskó is támadgatott, de sorra elpuskázták helyzeteiket, így nem tudtak pontot szerezni.

Somogy Sportja All Stars-Cefre 3-3
Góllövők: Tanító 2, Márton, ill. Balogh 2, Tarró.

A Somogy Sportja kezdte jobban a játékot, már 2-0-ra is vezettek. Innen fordított a Cefre, de előnyét nem tudta végig megtartani. Mindkét csapat nyílt sisakkal, győzelemre törve játszott, a döntetlen igazságos.

Meta Fitness-Interspájz 2-5
Góllövők: Pallér, Lengyel, ill. Kovács 2, Széphelyi, Weing, Tábori.

Az Interspájz jó arányban használta ki helyzeteit, ezért a háromgólos győzelem, a játék képe alapján szorosabb találkozó volt a két együttes megmérettetése.

Matracvarázs-Rapamoto 6-3
Góllövő: Víg 2, Kuti, Magyar, Rohrer A, öngól, ill. Bohár 2, Szőke B.

A Rapamoto alakulata szerzett vezetést a mérkőzésen, de a Matracvarázs még az első etapban fordított, és ezután jobban használta ki helyzeteit, így övék lett a három bajnoki pont.

Ferro-Alibi-Nyár FC 1-1
Góllövő: Balogh, ill. Szente B.

A játék elején sok helyzet kimaradt mindkét oldalon, a kapusok is jó napot fogtak ki. A későbbiekben a Nyár szerzett vezetést, de nem tudta a végéig megőrizni, döntetlennel zárult a találkozó.

Lechler Autófesték-Maker Autó 3-4
Góllövő: Lőrincz P 2, Kéki, ill. Lőczi 2, Dervalics, Mayer Barna.

A Lechler kétszer is két góllal vezetett a jó iramú hajtós meccsen, de nem tudta megtartani előnyét, a Maker fordított és ezzel megszerezte a győzelmet.

Pomeg ABC-Liberi 7-0
Góllövő: Makai 2, Sólyom 2, László, Jovánczai, Takács.

A sportszerű találkozón a csere nélkül felálló Liberi legénysége elfáradt, a rutinos ellenfele helyzeteit jól kihasználva magabiztosan és megérdemelten nyert.

QLR PC Bontó-Polgármesteri Hivatal 0-6
Góllövő: Kozicz 4, Jónás 2.

A Hivatal csapata hamar vezetést szerzett, majd a kapujuk elé tömörülve újabb gólokat szereztek. A QLR hiába támadott, csak kapufákig jutott, gólt nem szereztek, nekik semmi sem sikerült ezen a napon.

Ebola-Royal Fröccs 5-0
Góllövő: Böjte 2, Vodicska, Ferenczi D, öngól.

A Royal Fröccs létszámhiányosan érkezett, így mindkét csapat 4+1-ben játszott. Az első félidőben több helyzetük is akadt, de ezek kimaradtak, míg az ellenfél többször betalált és magabiztos sikert ért el.

A következő forduló (09.24-25.) párosítása:

Kedd: 18.45 Zsíroskönyér FC-M-Car Bérautó

19.30 Cefre-Meta Fitness

20.15 Interspájz-Pomeg ABC

21.00 Royal Fröccs-Lechler Autófesték.

Szerda: 17.15 Maker Autó-Rapamoto

18.00 Matracvarázs-Baté

18.45 Liberi-Ferro-Alibi

19.30 Nyár FC-QLR PC Bontó

20.15 Mracskó Mihály-Somogy Sportja All Stars

21.00 Polgármesteri Hivatal-Ebola

Címkék: kispálya, labdarúgó, bajnokság, sport