A két alakulat a közelmúltban az MTOK IX. Orosz László Emléktorna döntőjében is találkozott. Akkor nagy csatát követően a somogyiak nyertek 74-72-re - emlékeztet a kaposvári klub honlapja. A csapatokból azóta kaposvári oldalról Hendlein Roland vált ki orrsérülése miatt, a paksiak pedig megváltak az amerikai Cleanthony Early-től.

Norfleet duplájával kezdődött a meccs, majd Davis 2+1-es akciójáért szólt a hazai publikum tapsa. Norfleet és Baki tripláira Evans válaszolt hasonlóképp, Harris hármasával pedig már az ASE tartott előrébb. A védekezés egyik oldalon sem volt acélos, a negyed 26–34-es eredménnyel zárult. Jobban kezdte az ASE a következő játékrészt, ezért hamar időt kellett kérnie Fekete Ádámnak. A nagyszünet előtt Porter küldte parkettre Lalic-ot, a sportszerűtlen hiba után pedig csökkentette hátrányát a hazai együttes. A pihenőt követően több labdát is eladtak a somogyiak, így megint nőtt a tolnaiak előnye, Porter zsákolásával pedig már 65–53-re vezettek a paksiak. Frissebbek és pontosabbak is voltak a vendégek, de a záró szakaszban is próbált közelebb férkőzni a Kaposvár. Baki kipontozódása után is faragta a különbséget a somogyi alakulat, de öt pontnál már nem sikerült közelebb kerülni.

A Kaposvári KK szeptember 21-én szombaton, 18 órakor játssza a bajnoki rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzését. Akkor a Kecskeméti TE-Duna Aszfalt csapata lesz a vendég a Kaposvár Arénában. 

Kaposvári KK–Atomerőmű SE 92–103 (26–34, 25–20, 18–28, 23–21)

Kaposvár, Kaposvár Aréna, 300 néző: Vezette: Farkas, Söjtöry, Koncsek.

Kaposvári KK: Davis (23/9), Norfleet (17/6), Baki (2), Dramicsanyin (18/9), Lalic (14). Csere: Krnjajski (2), Bogdán (2), Ponjavics (14). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Atomerőmű SE: Evans (28/12), Coleman (17/3), Harris (12/6), Kis R. (2), Lóránt (20/3). Csere: Porter (7), Kovács Á. (9/6), Szalai (3/3), Valerio-Bodon (5/3), Pajor (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 8–2, 7. perc: 19–19, 12. perc: 28–38, 17. perc: 46–49, 22. perc: 53–61, 27. perc: 56–75, 32. perc: 75–85, 37. perc: 90–97. Kipontozódott: Baki (a 31. percben), Norfleet (a 40. percben). Jók: Dramicsanyin, Davis, Norfleet, Lalic, illetve Evans, Coleman, Harris, Lóránt.

Címkék: Atomerőmű, KKK, Paks, Kaposvár, sport