Kaposvári helyzetekkel indult az Eger - KVK OB I-es férfi vízilabda mérkőzés, amit két hazai kapufa követett - írja a kapospolo.hu. Nikola Giga góljával a somogyiak szereztek vezetést, nem sokkal később azonban már Decker Ádáméknál volt az előny. A tavalyi negyedik helyezett együttes pedig ezután sem lassított.

5-1 állt az eredményjelzőn a második negyed elején amikor Srdjan Aksentijevic talált be, ezt azonban ismét hazai gólok követték.

Dabrowski Norbert csapata nyolcgólos előnyre tett szert a félidőre és a folytatás is egyértelműen róluk szólt. Surányi László tanítványai leginkább a negyedik negyedben tudták megnehezíteni a hazaiak dolgát. Azt a felvonást 3-3-as döntetlenre hozták a kaposváriak, Deckerék győzelme azonban így sem forgott veszélyben.

Birosék ezzel lezártak egy igen nehéz hárommeccses sorozatot. Jövő hét pénteken pedig mindenképpen javítani szeretnének a BVSC ellen, a Csik Ferenc Versenyuszoda első hivatalos vízilabda-mérkőzésén!

E.ON Férfi Vízilabda OB I 3. Forduló

ZF-Eger - Kaposvári VK 17-6 (4-1, 5-1, 5-1, 3-3)

Gólszerzők: Baksa 3, Murisic 3, Csacsovszky 2, Decker 2, Magyar 2, Rasovic 2, Sántavy, Sánta, Kürti ill. Berta 2, Biros 2, Giga, Aksentijevic.

Címkék: ob1, eger, kaposvári vízilabda klub, sport