Teremben és homokon egyaránt az egyik legnépszerűbb sportágnak számít a kaposvári fiatalok körében a röplabdázás. 

A Kaposvári Röplabda Akadémia évnyitóján elhangzott: az alapvető célkitűzésük semmit sem változott az elmúlt 8 évben.

null

- A Kaposvári Röplabda Akadémia 2011-ben alakult meg, a fiú és a lány szakág teljes összefogásával és napjainkban már több mint 300 kaposvári fiatal gondolja úgy, hogy ezt a sportágat űzi. Közülük 230-an lányok és az a célunk, hogy a felvevő egyesületeknek minél több fiatalt adjunk az előttünk álló években - tette hozzá Orosz Ferenc, az akadémia elnök-ügyvezetője.

A szerdai ünnepségen Kaposvár polgármestere kiemelte: a város továbbra is a sportág mellett áll, hiszen az akadémia növendékei, valamint a férfi és a női csapat tagjai is példaképként állhatnak sokak előtt.

- Akik mozognak, akik sportolnak, azok ebben élen járnak és példát is mutatnak és akkor, amikor sportlétesítményeket építünk, lásd az arénát vagy az uszodát, akkor amikor az élsportot és annak az utánpótlását támogatjuk, az szól a sportolóknak, de szól azoknak is, akik ettől szereznek majd kedvet ahhoz, hogy elkezdjenek mozogni - tette hozzá Szita Károly.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A város az új idényben 96,5 millió forinttal támogatja a Kaposvári Röplabda Akadémia, a Fino Kaposvár valamint az 1.MCM-Diamant Kaposvár csapatainak minél eredményesebb szereplését. A bajnoki küzdelmek október közepén rajtolnak majd.

Címkék: támogatás, röplabda, kaposvár, sport