A magyar női röplabda-válogatott magabiztos játékkal 3-0-ra legyőzte Észtországot a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, a Papp László Budapest Sportarénában pénteken. A csapatok látványos, lekapcsolt világítás mellett reflektorok kísérte bevonulása előtt Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény fővédnöke nyitotta meg hivatalosan a kontinenstorna helyi csoportjának küzdelmeit.

Jan De Brandt, a magyarok szövetségi kapitánya a találkozó előtt az MTI kérdésére azt mondta, a csütörtök esti és a péntek délelőtti edzésen már minden játékosa nagyon vigyázott magára, és nagyon készült az összecsapásra. Az esélyekkel kapcsolatban megjegyezte, a hazai pálya teher és plusz löket is lehet, és reményét fejezte ki, több adrenalin szabadul majd fel a játékosokban, mint amennyire izgulni fognak.

Az első szett elején az észtek bátor nyitásai megzavarták a magyar csapatot, de a hazaiak, amint stabilizálták nyitásfogadásukat, magabiztos előnyt építettek ki. A német Schwerinben légióskodó Szakmáry Gréta támadásainak, valamint a házigazda nyitásainak nem találták az ellenszerét az Eb-újonc észtek, akik simán elveszítették az első felvonást.

A második játszmában is a remekül nyitó magyarok akarata érvényesült: az észteknek többször gondot okozott a hazai szervák hatástalanítása. A feladó Tálas Zsuzsanna jól szervezte csapata támadásait, Szakmáry és Németh Anett pedig továbbra is ponterősen játszott. A szettet az Eb után visszavonuló Sándor Renáta pontjai foglalták keretbe.

A harmadik etap is az előző kettőben látottak szerint alakult: a magyarok jobban nyitottak és blokkoltak, hatékonyabban támadtak riválisuknál. Tálas ekkor már a centereket is többet foglalkoztatta, a hazaiak győztes bemutatkozását pedig semmi nem veszélyeztette.

A mérkőzés egyoldalúságát jól jellemzi, hogy az észtek közül senki nem tudott ötnél több pontot szerezni. A magyar válogatott szombaton 20.30-tól Románia ellen lép pályára, majd sorrendben Azerbajdzsánnal, Horvátországgal és Hollandiával találkozik a C csoportban, amelynek első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.

Tálas Zsuzsanna, az 1.MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapatának játékosa 3 pontig jutott az összecsapáson, Szerencsés-Miklai Zsanett ezúttal nem jutott játéklehetőséghez.

A mérkőzést a kaposvári csapat tagjai szintén a helyszínen tekintették meg.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, C csoport:

Magyarország-Észtország 3-0 (15, 17, 15)

Magyarország: Tálas 3, Sándor R. 1, Pekárik 7, Németh A. 14, Szakmáry 10, Nagy E. 6, csere: Molcsányi (liberó), Dékány, Török, Gyimes 1, Bokorné, szövetségi kapitány: Jan De Brandt

korábban:

Hollandia-Románia 3-0 (21, 18, 9)

Azerbajdzsán-Horvátország 3-2 (13, -20, -22, 24, 15)

Címkék: női röplabda, európa-bajnokság, válogatott, sport