A középmezőnyben zárták a kaposváriak a Budapest melletti Lupa-tónál megrendezett nemzetközi strandröplabda versenyt. A 10 ezer euró összdíjazású, egycsillagos World Tour-viadalon 22 nemzet párosai vettek részt, és a magyar bajnok Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra, valamint a magyar bajnoki ötödik Lutter Liza, Szombathelyi Kitti egység képviselte a RÖAK színeit.

Az idei eredményeinek köszönhetően mindkét párosunk a főtáblán kezdhette meg a küzdelmeket. Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra előbb az orosz Mastykova, Tsyganova egység ellen lépett homokra, és hiába nyerte meg az első szettet, ellenfele egyenlíteni tudott, majd a mindent eldöntő, harmadik játszmában 15:13 arányban felülkerekedett. Este, immár villanyfénynél következett a Klinger, Klinger páros elleni találkozó, amely fantasztikus csatát, látványos labdameneteket és nagy fordulatokat hozott, ám végül felülkerekedtek az osztrákok.

- Színvonalas mérkőzéseket játszottunk ezen a tornán, sajnáljuk, hogy nem jutottunk tovább a csoportból - értékeltek a lányok.

Lutter Liza és Szombathelyi Kitti az új-zélandi Kirwan, MacDonald egység ellen mutatkozott be, és nem tudta megnehezíteni a messziről jött rivális dolgát. A második mérkőzésen a szlovén a hatodik helyen kiemelt Lovsin testvérek vártak a mieinkre, és az álmos kezdés ellenére végül jó kis meccs kerekedett ebből az összecsapásból is. A szlovének végül igazolták a papírformát, de meg kellett izzadniuk a továbbjutásért.

- Tavaly ugyanígy Lovsinékkal játszottunk ezen a nemzetközi versenyen, és az idén már szorosabb volt az eredmény és nagyobb a küzdelem. Az idei hazai és nemzetközi erőpróbákon igyekeztünk minél többet tanulni, és megmutatni, hogy ott lehet a helyünk a magyar élmezőnyben - összegezte tapasztalatait a két lány.

A két kaposvári páros végül a 13. helyen zárta a budapesti World Tour-viadalt.

Címkék: Lutter, Szombathelyi, RÖAK, strandröplabda, sport