Nem indult jól a Kaposvári Rákóczi szezonnyitója, hiszen Futács Márkó góljával már az 5. percben megszerezte a vezetést a MOL Fehérvár (1-0). Sokáig azonban nem voltak hátrányban Hadaróék. Két perccel később Ádám Martin tette bele a fejét Vachtler Csaba lövésébe, amivel egyenlítettek a zöld-fehérek (1-1).

Az első negyedóra végén Armin Hodzic juttatta ismét vezetéshez a székesfehérváriakat (2-1), aki a 41. percben ismét betalált Kovács István passza után (3-1)

A folytatásban is a hazaiak voltak veszélyesebbek, de a félidő előtt Ádám Martin is duplázni tudott. Egy lövést követően elé került a labda, a bíró pedig a lesgyanús szituáció ellenére továbbengedte a játékot, a csatár pedig köszönte szépen és eltekerte a bal alsóba (3-2).

A 60. percben a csereként beállt Nagy Richárd passzolt Csiki Norbert felé, a nyáron igazolt csatár azonban centikkel maradt le a labdáról. Szinte rögtön utána megszerezte a negyedik gólját a Vidi. Futács Márkó fejelt három méterről a kaposváriak kapujába (4-2).

Pogacsics Krisztián védéseinek köszönhetően nem nőtt a különbség a csapatok között, a 84. percben pedig Nagy Krisztián szépíthetett volna.

A vége 4-2-es székesfehérvári győzelem, a Rákóczi jövőhéten a Mezőkövesd ellen javíthat. 

OTP Bank Liga 1. forduló

Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2 (3-2)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 2880 néző. V: Solymosi

MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Nego, Juhász R., Rus, Hangya – Petrjak (Fiola, 80. p.), Pátkai, Hadzic (Nikolov, 38. p.), Kovács I. – Hodzic (Huszti, 85. p.), Futács. Vezetőedző: Marko Nikolic.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler (Nagy R., a szünetben), Ur, Hegedűs D., Hadaró – Yakymiv (Vojnovic, 60. p.) – Nagy J., Szakály A., Nagy K., Csiki (Bíró D., 64. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.

Gólszerzők: Futács (5. és a 62. p.), Hodzic (16. és a 40. p.) illetve Ádám M. (8. és a 45+2. p.).

Sárga lap: Rus (12. p.), Ádám M. (65. p.), Nagy K. (72. p.), Szakály A. (76. p.).

Borítókép: nso.hu

Címkék: mol fehérvár, nb1, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport