A MOL Fehérvár FC vasárnap saját pályáján, a MOL Aréna Sóstóban fogadhatja az újonc Kaposvári Rákóczit a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában. A székesfehérvári klub honlapjának tájékoztatása szerint a városi önkormányzattól és a szakhatóságoktól olyan írásos biztosítékokat kaptak, amelyek alapján rendezhetnek labdarúgó-mérkőzéseket.

Hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékesei hitelesítették a pályát, és megerősítették, hogy a létesítmény alkalmas meccsek lebonyolítására. A bajnoki összecsapás 18 órakor kezdődik.

Az egyesület közleményében kiemelte: az európai szövetség (UEFA) felé már korábban le kellett adniuk az Európa-liga harmadik selejtezőkörének helyszínét. Hozzátették: "kivételezési eljárás keretében" azonban kérvényezték, hogy ha továbbjutnak a második fordulóból, úgy augusztus 8-án már a MOL Aréna Sóstóban fogadhassák az Eintracht Frankfurtot vagy a Flora Tallint.

A székesfehérvári önkormányzat június végén jelentette be: a város tulajdonában lévő MOL Aréna Sóstó ivóvízhálózatának szokásos rutinellenőrzéskor annak egy részében baktérium (Pseudomonas aeruginosa) jelenlétét mutatták ki a mérések. Mivel a főépületben található öltözőblokkok nem voltak rendeltetésszerűen használhatóak, a kockázatmentes működés nem volt biztosított a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében résztvevő egyéb szereplők részére.

A Kaposvári Rákóczi FC Baráti Köre szurkolói buszt indít Székesfehérvárra 

Öt év után ismét első osztályú bajnoki mérkőzés vár a zöld-fehérekre. Az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as szezonjának nyitófordulójában a székesfehérvári MOL Aréna Sóstóban szólítják majd pályára a csapatot vasárnap 18 órakor. 

A találkozóra a Rákóczi Baráti Köre szurkolói buszt indít, melyre az egyesület elnökénél, Simon Jánosnál lehet jelentkezni csütörtökön déli 12 óráig. Az utazás költsége megközelítőleg 2500 Ft, amely nem tartalmazza a mérkőzésre szóló belépőjegy árát. 

Elérhetőség: Simon János +36309571165

Címkék: mol fehérvár, székesfehérvár, rákóczi, sport