A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy az idei lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye, jövőre ugyanis már nem rendeznek versenyt, amelyből a sorozat 2003-as megalapítása óta több mint kilencvenet tartottak meg.

A műrepülős világbajnokságnak is tekintett sorozat az idén február elején Abu-Dzabiban indult, eredetileg nyolc állomása lett volna, de júniusban Kazanyban rendeztek viadalt, amely után Zamárdi következik, az utolsó futamot pedig Japánban tartják szeptember elején.

fotó: MTI/Lakatos Péter
fotó: MTI/Lakatos Péter

Az úgynevezett Master Classban 14, míg az utánpótlás-versenyzőket felvonultató Challenger Classban 12 műrepülő-pilóta méri ssze tudását a Balaton felett szombaton és vasárnap.

Az összetett pontversenyben két futam után a japán Muroja Josihide áll az élen, mögötte a címvédő cseh Martin Sonka a második, míg az ausztrál Matt Hall a harmadik.

A Challenger Class mezőnye szombaton 14.45-től és vasárnap 12 órától is versenyez majd, a Master Class időmérőjét szombaton 16.05-től rendezik, a döntőre pedig vasárnap 15.05-től kerül sor.

A nézőket különböző kiegészítő programokkal is várják a szervezők, így mindkét napon lesznek repülőgépes és helikopteres bemutatók, köztük Besenyei Péter műrepülős produkciói.

Címkék: pilóta, Air Race, Zamárdi, Red Bull, Balaton, sport