67_fejléc hirdetés
2019.07.17 - Szerda
Endre, Elek
14ºC / 28ºC
Napos

Két új igazolást jelentett be a Rákóczi 2019. Július 04. - Csütörtök 16:40 | Címkék: Csiki Norbert , Tóth Gergely Csaba, Sport, Labdarúgás, igazolás, Rákóczi

Egy rutinos védőt és egy gyors támadót igazoltak a kaposváriak Tóth Gergely Csaba és Csiki Norbert személyében.

A Merkantil Bank Liga NB II.-ben szereplő Vác FC csapatától érkezik a Kaposvári Rákóczi első nyári igazolása. Tóth Gergely Csaba alapembere volt a másodosztály tizenharmadik helyén záró Vácnak, hiszen harminc mérkőzésen lépett pályára kezdőként, ezeken pedig háromszor talált az ellenfelek kapujába.

Tóth Gergely Csaba (Fotó: Vác FC)
Tóth Gergely Csaba (Fotó: Vác FC)

A 27 esztendős játékos az Újpest illetve az MTK korosztályos csapataiban kezdte pályafutását, utóbbi színeiben az NB II.-ben is bemutatkozhatott, majd előbb a Dunakeszihez, később pedig Pénzügyőrhöz igazolt. A Vác 2013-ban szerződtette a védőként és védekező középpályásként is bevethető játékost. A Pest megyei együttesben rögtön alapemberré vált, hiszen hat év alatt több mint kétszáz tétmérkőzésen húzta magára a váciak szerelését, s része volt a megyei első, majd a harmadosztályból való feljutásnak.

A somogyi megyeszékhelyen folytatja pályafutását Csiki Norbert is. A gyors támadó legutóbb az NB II.-es Budaörs csapatában rúgta a labdát, ahol 23 mérkőzésen nyolc gól fűződik a nevéhez. A 27 esztendős labdarúgó az agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd a 2009-ben kölcsönben az angol Oldham Athletic csapatában futballozott. Ezt követően tért vissza Magyarországra, az akkor élvonalbeli MTK gárdájához.

Csiki Norbert (Fotó: NSO)
Csiki Norbert (Fotó: NSO)

Utána Thaiföldre, a Sisaket csapatához szerződött, majd hazatérve megfordult Gyirmóton és a Vasasban is, miután Budaörsre vezetett az útja. Csiki Norbert eddig 67 élvonalbeli találkozón lépett pályára, ezeken pedig tizenhárom alkalommal zörgette meg az ellenfelek kapuját. Emellett pedig szerepelt az U19-es magyar válogatottban is.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás