Hat kaposvári érem született a Görögországban megrendezett felnőtt uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságon. Az 1 MCM-Diamant Adorján SE négy versenyzővel vett részt az év fő eseményén, és Kovács László mesteredző tanítványai folytatták az elmúlt évtizedek nagyszerű sorozatát. Varga Krisztina három ezüst- és egy bronz-, Stadler Bence egy ezüst-, az újonc Lengyeltóti Bence pedig egy bronzéremet szerzett. Hamlin Matthew szintén letette a névjegyt a nemzetközi mezőnyben.

Két ezüstéremmel nyitotta az idei felnőtt uszonyosúszó Európa-bajnokságot az 1. MCM-Diamant Adorján SE. Varga Krisztina a 100 méteres uszonyos gyorsúszó számban a hatodik helyen jutott be a döntőbe, és a hetes pályán úszva, javítva a délelőtti időeredményén, Senánszky Petra mögött a második helyen ért célba. A 4X100 méteres mix uszonyos gyorsúszó váltó nagyon szoros küzdelem után, az orosz csapat mögött szintén a második helyet szerezte meg. A váltó tagjaként, Varga Krisztina mellett, az első felnőtt világversenyén rajthoz álló Stadler Bence is ezüstérmet nyert.

A második napon Varga Krisztina élete eddigi legjobb időeredményével ezüstérmet szerzett 200 gyorson, és mindössze négy tized másodperccel maradt le a győztes orosz Marija Patlaszova mögött. A férfi mezőnyben az újonc Lengyeltóti Bence kellemes meglepetést okozott a 200 méteres uszonyos gyorsúszó számban, és Stadler Bencével együtt döntőt úszhatott. Lengyeltóti végül a 6., míg Stadler a 8. helyen zárt. Hamlin Matthew 1500 méteren a 11. helyen érdemelte ki.

null

A harmadik napon Lengyeltóti Bence újra bizonyította tehetségét: 400 méteren, új felnőtt magyar csúccsal állhatott fel a dobogó harmadik fokára, és ezzel még az edzőjét, Kovács Lászlót is meglepte. Ugyanebben a számban Stadler 6. lett, a hölgyeknél, 400 méteren Varga Krisztina a negyedik helyen ért célba.

A záró napon Varga Krisztina már délelőtt óriásit úszott, és új országos rekorddal került be 50 búváron a döntőbe. A délutáni futamban végül mindössze két századmásodperccel lemaradva a dobogóról - a negyedik helyen zárt két orosz és egy görög versenyző mögött. A 4x100 méteres felszíni úszásban a női nemzeti váltó az orosz és ukrán csapat mögött a dobogó harmadik fokára állhatott fel, Varga Krisztinával a soraiban. A 4x100 méteres férfi váltó tagjaként Hamlin Matthew a 7. helyen végzett.

A magyar válogatott 12 éremmel - két arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal – fejezte be görögországi EB-szereplését.

A kaposváriak eredménysora (forrás: adorjanse.hu):

Varga Krisztina

50m búvárúszás 4. hely
100m uszonyos gyorsúszás 2. hely (0:46.84)
200m uszonyos gyorsúszás 2. hely (01:43.14)
400m uszonyos gyorsúszás 4. hely (03:48.31)
4x100m felszíni úszás váltó 3. hely (2:43.00)
4x100m mix uszonyos gyorsúszó váltó 2. hely (3:02.58)

Stadler Bence

100m uszonyos gyorsúszás 17. hely (0:46.03)
200m uszonyos gyorsúszás 8. hely (1:39.74)
400m uszonyos gyorsúszás 6. hely (3:35.65)
4x100m mix uszonyos gyorsúszó váltó 2. hely (3:02.58)

Lengyeltóti Bence

200m uszonyos gyorsúszás 6. hely (1:37.88)
400m uszonyos gyorsúszás 3. hely (3:30.44)

Hamlin Matthew

1500m felszíni úszás 11. hely (13:18.14)
4x100m felszíni váltó 6. hely (2:28.61)

Címkék: európa-bajnokság, adorján se, uszonyos-úszás, sport