A 24 esztendős Bozóki Bence két évvel ezelőtt szerződött a francia harmadosztályban szereplő L'Asi Volley Bordeaux együttesébe, előtte azonban a somogyi megyeszékhelyen lett belőle válogatott játékos.

A szélsőütő 2010-ben került Szegedről a kaposvári utánpótlásba, és egy évvel később lett a felnőtt keret tagja. Fokozatosan épült be az első csapatba, és végül alapemberré nőtte ki magát.

null

A Fino együttesével öt magyar bajnoki címet és négy Magyar Kupa-elsőséget ünnepelhetett. Emellett a korosztályos bajnokságokban, az ifjúsági és a junior mezőnyben is többször a csúcsra jutott társaival, ráadásul a döntők legértékesebb játékosának is megválasztották.

Címkék: bozóki bence, sport, fino kaposvár, röplabda