A szurkolói találkozón a jelenlegi helyzetről és az előttünk álló hónapok terveiről is tájékoztatást kaphattak a jelenlévők - írja a delfinek.hu.

"Őszintén fogunk beszélni - kezdte mondandóját Puska Zoltán, a csapatot működtető kft. ügyvezetője. - Még mindig nem sikerült lezárni az elmúlt szezont. Közben pedig dolgoznunk kell a következőn. Ennek részeként az a döntés született, hogy valamennyi játékossal kezdeményezzük az élő szerződések felbontását. Szeretnénk tiszta lappal továbblépni. Akinek fontos Kaposvár, az maradhat. Elsősorban a jövő csapatát kezdjük el építeni, ezért a fiataloknak 2+1 éves szerződést kínálunk. A felnőttek közül van akikkel számolunk a továbbiakban is, és akad akiktől elköszönünk.

Alekszandar Pustahvar a szerződés ajánlatunkra a határidő lejártáig nem válaszolt. Úgy tudjuk ő otthon, Fehéroroszországban képzeli el a folytatást. Marko Spica mint ismert befejezte pályafutását. Az amerikai Emmanuel Ubilla a Zalakerámia ZTE KK - a mienknél jóval kedvezőbb anyagi lehetőséget biztosító - ajánlatát fogadta el, amellyel nem kívántunk versenyezni. A másik amerikai, Reggie Johnson egyértelműen kijelentette, hogy a magyarországinál erősebb bajnokságba vágyik, így nem is tárgyal egy honi klubbal sem.

Több érkező játékossal is zajlanak az egyeztetések az esetleges folytatásról. Amint aláírjuk a szerződéseket, azonnal beszámolunk róla. A tervek szerint augusztus közepén kezdődik a felkészülés az új szezonra. Az biztos, hogy akkor olyan játékosok dolgoznak majd velünk, akik kaposvári színekben akarnak és szeretnének kosárlabdázni. Képesek azért áldozatot hozni, hogy segítsék a klubunkat. Vállalható eredményért küzdenek majd és ezzel együtt a szurkolók számára is szerethetők lesznek."

Hír még, hogy várhatóan a hónap végéig eldől, hogy miként alakulnak majd a jegy és bérletárak, valamint az is, lesz-e lehetőség az online jegyvásárlásra.

Címkék: költségvetés, KKK, szerződés, sport