Hétfő délután találkoztak először a csapat labdarúgói, hogy elkezdjék a felkészülést az NB I. küzdelmeire. A keretben egyelőre nem történtek változások, ezt a klub vezetői is megerősítették a hétfő délutáni sajtótájékoztatón - írja a rakoczifc.hu.

F. Néber Ákos elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a jövőt illetően, de egyelőre új igazolásokról nem tud beszámolni. Az ügyvezető azonban annyit elárult, hogy Tajthy Tamás, akinek a neve többször is felmerült a Rákóczi kapcsán biztosan nem szerződik Kaposvárra.

"A klub filozófiája, hogy a nagyszerű sikert követően olyan csapattal vágunk neki az NB I.-nek és próbálunk meg majd helyt állni, amelyik kiharcolta a feljutást - mondta Illés János, sportigazgató. - Elsősorban azokra számítunk, akik az előző szezonban is itt játszottak. Ezen több okból sem akarunk változtatni. Egyrészt, mert úgy gondoljuk, hogy a játékosok rengeteget tettek a feljutásért és megérdemlik, hogy az NB I.-ben játszhassanak, másrészről pedig az anyagiak miatt. Az elképzelések szerint csak magyar játékosokkal próbálunk meg szerződést kötni. Csak akkor igazolunk külföldi játékost, ha egy posztra nem találunk magyart, de ennek kicsi az esélye."

Labdarúgóink hétfőn már el is kezdték az edzéseket az augusztus első hétvégéjén rajtoló bajnokságra.

"Az első osztályban való szereplés hatalmas lehetőség a klub és a játékosok számára is, akárcsak nekem. Nagyon motivált vagyok, remélem a játékosok is azok lesznek. Azt tudomásul kell venni, hogy az NB I. sokkal erősebb, mint az NB II., de remélem, hogy a játékosok úgy állnak hozzá a következő szezonhoz, mint az előzőhöz és sikerül bent maradnunk. Az élvonalban nagyon nagy lehetőség vannak, de reálisan kell nézni a helyzetünket. Minden meccsre úgy fogunk kimenni, hogy kiadjuk magunkból a maximumot. Ez remélem, hogy sok győzelemhez vezet majd. Az biztos, hogy nem fogjuk feladni senki ellen, legyen az ellenfél akár a Vidi vagy a Ferencváros. Mindenki tudja, hogy ezek az együttesek milyen körülmények között készülnek, de a pályára a játékosok mennek ki és nem a pénz. A költségvetésükhöz képest próbálunk meg majd igazolni, úgy, hogy a legtöbbet hozzuk ki a csapatból. Remélem, hogy a bajnokság végén elégedetten tekinthetünk majd vissza" - fogalmazott a hétfői edzés előtt tartott sajtótájékoztatón Waltner Róbert, a csapat vezetőedzője.

"Már van egy apró változás a felkészülési programban, hiszen az első edzőmérkőzésünket szombat helyett pénteken 18 órakor vívjuk a Slaven Belupo ellen - jelentette be Takács Róbert, technikai vezető, aki hozzátette: a stadionról annyit szeretnék elmondani, hogy elkezdődött a beléptető kapuk kiépítése. Az NB I.-el járó biztonságtechnikai dolgoknak meg fog feleleni majd a stadion."

Címkék: NB I, felkészülés, Rákóczi, Kaposvár, sport