A siófoki nagystrandon folytatódott a hétvégén a strandröplabda OB. Pénteken a selejtezőkkel kezdődtek meg a küzdelmek, szombaton pedig már a főtábla mérkőzéseit figyelhették az érdeklődők. Az induló párosoknak nem csak egymással, hanem az izzasztó kánikulával és a forró homokkal is meg kellett birkózniuk, de akinek nem volt szerencséje, szinte pihenő nélkül, egymás után több meccset is le kellett játszania.

Így járt a Lutter Liza, Szombathelyi Kitti egység is. A kaposvári lányok előbb nagy csatában, 2-1-re nyertek a Csepelen ezüstérmes Czene, Hackl kettős ellen, majd kikaptak a Szabó, Győri párostól, így a vigaszágra kényszerültek. Itt aztán, késő délután egymás után három meccsen is győztek, így bejutottak a legjobb négy közé. A két testvér, Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra, ezúttal is címvédőhöz méltó produkcióval rukkolt elő, és gond nélkül került be az elődöntőbe.

Vasárnap már reggel 8 órakor pályára szólították az elődöntő résztvevőit. Eszter és Szandra ezúttal sem hibázott, Lizát és Kittit viszont megállította a Szabó, Győri kettős. A fináléban - amelyet ezúttal is élőben közvetített az M4 Sport televíziós csatorna - nehezen lendült játékba a RÖAK Kaposvár két sportolónője, de 1:6-ról végül sikerült a maguk javára fordítani az eredményt. A második játszma sokáig szorosan alakult, aztán átvette az irányítást a somogyi duó, és végül elkönyvelhette az idei második tornagyőzelmét.

Ezúttal is volt minek örülnie a Lutter Eszter - Szombathelyi Szandra kettősnek.
Ezúttal is volt minek örülnie a Lutter Eszter - Szombathelyi Szandra kettősnek.

- Nagyon örülök, hogy stabil játékkal mindegyik mérkőzésünket 2-0-ra nyertük, és ez a hétvége jó felkészülés volt számunkra a grúziai Kontinentális Kupára, ami a szezon legnehezebb és legfontosabb versenye lesz. Külön öröm, hogy a döntőben Szabó Dorkáékkal kerültünk össze, mert a napokban sokat edzettünk egymás ellen, és most is színvonalas mérkőzésen dőlt el, ki a jobb - értékelte a hétvégét Lutter Eszter.

Lutter Liza és Szombathelyi Kitti a bronzmérkőzésen hiába nyerte meg az első szettet a Divényi Zita és Réthelyi Zsófia ellen, a fiatal ellenfél a feltámadó szélben előbb egyenlített, majd a rövidített játékrészt is behúzta.

- Sajnos, a szombati öt meccs után a regenerálódásunk nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, ráadásul mi még soha nem játszottunk ekkora szélben, mint a bronzmérkőzésen. Itt a szerencse is sokat számított. A négy közé jutásért jöttünk Siófokra, így az alapvető célunkat teljesítettük - mondta Lutter Liza.

Az országos bajnokság három hét múlva, Tatán folytatódik.

Címkék: lutter eszter, szombathelyi szandra, kaposvári röplabda akadémia, strandröplabda, sport