Az 1. MCM-Diamant KNRC együttesében folytatja pályafutását a magyar élvonal egyik legjobb játékosa, Tatjana Matic, aki az elmúlt évadban a kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Fatum Nyíregyháza csapatkapitánya volt. A 30 esztendős szerb nyitásfogadó-ütő összes eddigi klubjában belopta magát a szurkolók szívébe, alázatos, csupaszív játékkal segítette csapatait a célok elérésében. A remények szerint ez nem lesz máshogy a somogyi megyeszékhelyen sem.

Tanja Matic több száz szerb élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött, a patinás Szpartak Szabadka korábbi csapatkapitányaként 2015 nyarán érkezett hazánkba, és előbb két éven át játszott Békéscsabán, majd két szezont húzott le Nyíregyházán. A csabaiakkal mindent megnyert, amit csak itthon lehetett: a bajnokságban és a Magyar Kupában is két-két elsőséggel gazdagodott, emellett egy Közép-európai Liga elsőséget is begyűjtött. A nyíregyháziakkal két alkalommal hódította el a Magyar Kupa-trófeát, és az idén, illetve tavaly is bejutott a bajnokság döntőjébe, ahol végül ezüstéremmel zárt. A tapasztalt röplabdázó pályafutásának újabb állomása Kaposvár, és érdekesség, hogy augusztustól újra együtt dolgozhat korábbi edzőjével, Sasa Nedeljkoviccsal.

Tatjana Matic és Tálas Zsuzsanna is Kaposvárt választotta.
Tatjana Matic és Tálas Zsuzsanna is Kaposvárt választotta.

„Elsősorban Sasa Nedeljkovic személye miatt döntöttem a Kaposvár mellett, hiszen korábban már dolgoztunk együtt Szabadkán, majd Békéscsabán is. Emellett szükségem volt egy kis környezetváltásra, hogy egy új csapattal, egy új közegben ismét eredményesen tudjak majd szerepelni. Jó csapatunk lesz, mert Sasa és a vezetőség igyekszik megtalálni a megfelelő játékosokat, és bízom benne, hogy összességében sikeres évünk lesz majd” – nyilatkozta Matic, aki az elmúlt hétvégén már közelebbről is megismerkedett új lakhelyével, illetve a helyszínen tekintette meg a magyar női és férfi válogatott soros Európa Liga-összecsapását a vadonatúj Kaposvár Arénában.

A kaposváriak a 2018/2019-es évadban 31 bajnoki mérkőzésükből 29-et megnyertek, és az ötödik helyen fejezték be a pontvadászatot, ami az elmúlt tíz év legjobb eredménye volt. A Diamant a következő szezonban szeretne versenyben lenni a legjobb magyar csapatokkal az előkelő helyezésekért, emellett pedig, története során először, a nemzetközi porondon is szeretné letenni a névjegyét, ugyanis benyújtotta szándéknyilatkozatát a Challenge Kupa-indulásra.

Címkék: tatjana matic, 1.mcm-diamant, röplabda, sport