Másodszor is vereséget szenvedett a budapesti Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott Horvátországtól, így gyakorlatilag már csak legjobb csoportmásodikként juthat be az Európa-liga négyes döntőjébe.

A Kaposvár Arénában rendezett találkozó remek hangulatban telt, a sportág igazi ünnepe volt. A mérkőzésen az 1. MCM-Diamant Kapsovári Női RC két játékosa, Miklai Zsanett, valamint az augusztus elején csatlakozó Tálas Zsuzsanna is pályára lépett.  

null

Jan De Brandt: – Jól küzdött a csapat, partiban is voltunk a horvátokkal, de nem volt szerencsénk, gondolok itt Sándor Reni meccs előtti sérülésére. Nincs mit tenni, megyünk tovább, megpróbáljuk legyőzni kétszer az osztrákokat, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Daniele Santarelli: – Nem volt szép meccs, de nagyon harcos volt. Mindkét csapat elég sokat hibázott, védekezésben voltunk jobbak, mint a magyarok. Most még lehet kísérletezni, de abban biztos vagyok, hogy az augusztusi Eb-mérkőzés teljesen más lesz, mint a mostani.

MAGYARORSZÁG – HORVÁTORSZÁG 2:3 (–16, 20, –22, 23, –10)

Kaposvár, 1000 néző. V: Vinaliev (bolgár), Ujházi (magyar)

MAGYARORSZÁG: Sándor, Nagy E. 8, Bokorné Liliom 9, Szakmáry 16, Pekárik 7, Tálas 4. Csere:Molcsányi (liberó), Török 1, Cicic, Németh A. 14, Dékány 7, Miklai. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

HORVÁTORSZÁG: Mlinar 17, Butigan 7, Fabris 26, Klaric 16, Dumancic 10, Deak 4. Csere: Sain (liberó), Stimac 1, Luketic 1, Strunjak 1. Szövetségi kapitány: Daniele Santarelli

Az eredmény alakulása: I. játszma: 0:3, 2:7, 6:14, 7:16, 9:19, 13:20, 16:22, 16:24. II. játszma: 3:0, 10:4, 13:10, 16:10, 16:14, 20:16, 22:20, 24:20. III. játszma: 4:6, 8:7, 10:15, 13:15, 15:22, 20:22, 22:24. IV. játszma: 5:1, 6:5, 10:6, 13:12, 15:12, 15:14, 18:15, 18:17, 21:18, 22:23, 24:23. V. játszma: 4:1, 5:6, 6:8, 7:10, 10:14

Harmadik vereségét szenvedte el férfi röplabda-válogatottunk a férfi Európa-liga Ezüst Divíziójában. A magyar csapat szintén Kaposváron fogadta Görögországot, vezetett is és közel állt a pontszerzéshez, de végül 3:1-es vereséget szenvedett.

A Fino Kaposvár SE játékosai ezúttal is hozzátették a részüket a jó teljesítményhez. Keen Cameron, Horváth Kristóf és Kalmár Ákos mellett ezúttal Nagy József is pályára lépett. 

null

Bogdan Tanase: – A tapasztalatnak köszönhették a görögök a győzelmet, mert a nehezebb pillanatokat jobban tudták kezelni. A második játszma elvesztése után a fiúk lelkesedése egy kicsit visszaesett. Kevesen vagyunk, és fáradtak is a fiúk. Ennek a fiatal csapatnak sok tapasztalatot kell még szereznie, hogy sikeres legyen.

Dimitriosz Andreopulosz: – Az első játszmában nagyon sokat hibáztunk és nem találtuk a játék ritmusát. De ekkor sem estünk kétségbe, tudtuk, hogy jobbak vagyunk. Aztán amikor megtaláltuk a saját játékunkat, akkor már kijött a két csapat közti különbség.

MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 1:3 (21, –23, –17, –15)

Kaposvár, 1000 néző. V: Kozlova (orosz), Bátkai-Katona (magyar)

MAGYARORSZÁG: DÁVID CS. 10, Nagy J. 6, KALMÁR 10, Horváth K. 6, Flachner D. 6, Keen 3. Csere: Bán (liberó), Magyar, Blázsovics 5, Flachner K. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase

GÖRÖGORSZÁG: Petreasz 10, Filippov 1, Raptisz 7, Vulkidisz 3, ZUPANI 24, FRAGKOSZ 11. Csere:Ziszisz, Daridisz (liberók), Kokkinakisz 8, Takuridisz 6, Sztivahtisz. Szövetségi kapitány: Dimitriosz Andreopulosz

Az eredmény alakulása: I. játszma: 4:4, 6:8, 11:9, 13:14, 16:16, 20:18, 24:21. II. játszma:4:3, 6:7, 10:8, 13:10, 15:16, 18:17, 21:22, 22:24. III. játszma: 2:4, 5:8, 8:9, 8:14, 13:17, 16:18, 16:23, 17:24. IV. játszma: 0:3, 5:9, 8:11, 9:17, 13:12, 15:12, 15:14, 18:15, 18:17, 21:18, 22:23, 24:23.

Címkék: válogatott, kaposvár aréna, röplabda, sport