Az argentin Ruben Wolochin váltja a Fino Kaposvár SE férfi röplabdacsapatának vezetőedzői posztján Demeter Györgyöt.

Az előző idényben bronzérmes somogyi klub szerdai sajtótájékoztatóján kiderült: a 48 éves szakember hazáján kívül Spanyolországban, Dániában és Finnországban dolgozott, 2011 óta pedig a német TV Bühl csapatát irányította.

Utóbbi együttessel kétszer nyert bronzérmet a bajnokságban, kétszer jutott döntőbe a Német Kupában, illetve 2014-ben elődöntős volt csapatával a második számú európai kupasorozatban, a CEV Kupában.

Az edzőként összesen 15-szörös bajnok Demeter György - aki címei közül négyet Törökországban, az Erdemirspor Eregli (2004, 2005) és a Fenerbahce (2008, 2010) együtteseivel szerzett - nem szakad el a somogyi klubtól, a jövőben annak szakmai igazgatója lesz.

A klub emellett átalakult vezetőséggel vág majd neki az új idénynek. Az elnöki teendőket Egyed Lászlótól dr. Bögöly Gyula veszi át. Míg a klub új ügyvezetője Zarka Péter lesz, aki már az új edző kiválasztásából is aktívan kivette a részét.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Fino-Food Kft. továbbra is névadó szponzorként támogatja majd a csapatot, míg a klub vezetősége a jövő évi keret véglegesítésén dolgozik.

Címkék: ruben wolochin, demeter györgy, fino kaposvár, sport