Szvoboda Bence újabb sikert aratott a cseh motokrossz-bajnokság harmadik fordulójában. A kaposvári versenyző a második futamot megnyerte, a napi értékelésben pedig a második helyen zárt, de így is nőtt az előnye az összesített pontvadászatban.

Az idei bajnokságban, két forduló után Szvoboda nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt: eddig mind a négy futamát dobogós helyen fejezte be, ebből kétszer a legmagasabb fokán. Ezek után 15 pontos előnnyel érkezett meg Dalecinbe, ahol ugyancsak bizonyította kivételes képességeit.

szvoboda új

A cseh sorozat félidőben jár, három fordulóban lehet pontokat még gyűjteni, és legkésőbb augusztus 25-én kiderül, hogy kik lesznek a kategóriák bajnokai. Szvoboda 2017-ben már megnyerte az MX2-es kategória küzdelmeit Csehországban, de MX1-ben még nem tudta az első helyen zárni a pontvadászatot. Erre készül az idén.

Címkék: csehország, motokrossz, szvoboda bence, győzelem, sport