Az 1998-as születésű center eddigi pályafutása Kaposvárhoz kötődik, itt kezdett röplabdázni, majd a korosztályokat végig járva három évvel ezelőtt került fel a felnőtt keretbe. Abban az évben rögtön felnőtt magyar bajnoknak is mondhatta magát, illetve a junior bajnokságban egy első helynek is örülhetett.

Időközben felvételt nyert a Kaposvári Egyetemre, ahol kereskedelem marketing szakon jelenleg másodéves hallgató. A felnőtt keretben harmadik számú centernek számított, ugyanakkor az idei junior bajnokság hatos döntőjében kirobbanó formában és önbizalommal játszott, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Fino Kaposvár junior csapat ismét bajnokságot nyert.

null

Kulcsár Adrián bekerült a döntő All Star csapatába és center poszton – megosztva – a torna legjobbjának választották.

Címkék: kulcsár adrián, sport, fino kaposvár, röplabda