Fővárosi találatokkal indult a Kaposvári VK - UVSE OB I-es bajnoki. Előbb Konarik Ákos, majd Korényi Balázs volt eredményes. Utóbbi játékos szerezte a vendégek harmadik gólját is, a negyed vége előtt pedig megszületett az első hazai találat is, ifjabb Berta József révén.

A második játékrész elején Nikola Giga lövése is utat talált a kapuba, majd a montenegrói néhány perccel később az egyenlítést is kiharcolta. Vígvári Vendel juttatta ismét vezetéshez Benedek Tibor csapatát, majd Korbács Gábor keze sült el. Egy szépen kijátszott emberelőny után Kovács Olivér góljával zárkózott a KVK, amit egy újabb UVSE találat követett. A félidőben így az újpestiek vezettek 6-4-re.

Kimaradt lövésekkel folytatódott az összecsapás, míg nem Kovács Olivér volt ismét eredményes. Németh Botond egyenlítést érő gólja után, Krémer Balázs védett hatalmasat, Vígvári Vendel lövésénél azonban már a hazaiak kapusa is tehetetlen volt. Egy gyors emberelőnyös támadást követően ráadásul megint kettővel vezettek a vendégek, innen kellett volna felállnia a Berta-legénységnek a negyedik negyed előtt.

Viszonylag sokat kellett várni a következő találatra, Tóth Kristóf büntetője után azonban megint csak egy gól volt a két csapat közötti különbség. Négy perc sem volt már hátra a meccsből, amikor Korbács Gábor lőtt Krémer kapujába, amit egy szemfüles Németh Levente találat követett. Krémer Balázs védése után az egyenlítésért támadhatott a KVK, újabb találat azonban már nem született a mérkőzésen.

A kaposváriak nagyot küzdöttek, de nem tudtak már egyenlíteni, így a Berta-legénység a 14. helyen fejezte be a bajnokságot.

E.ON Férfi Vízilabda OB I Rájátszás - 13.helyért

Kaposvári VK - UVSE Hunguest Hotels 8-9 (1-3, 3-3, 2-2, 2-1)

Gólszerzők: Kovács O. 2, Giga 2, Berta, Tóth, Németh B., Németh L. ill. Korbács 3, Korényi 2, Vígvári 2, Konarik, Sziládi.

A két nyert meccsig tartó párharcot az UVSE nyerte 2-0-ra.

Berta József: Belenyugodtunk a bent maradásba, így nehéz volt megtalálni a csapat számára a motivációt. A mérkőzésen többször is átvehettük volna a vezetést, de ekkor rendre hibáztunk és büntetett az ellenfél, ez egész évben így volt.

Benedek Tibor: Nehéz mérkőzés volt, a Kaposvár összeszedte magát a nagyarányú vereséget követően. Többször is vezettünk, de mindig sikerült felzárkóznia az ellenfélnek, végül pedig egygólos sikert arattunk, ahogy azt előzetesen vártam.

Címkék: uvse, rájátszás, kaposvári vk, ob1, sport