A 26 esztendős, saját nevelésű Harmath Zsófia a szezon végén jelentette be, hogy felhagy a profi sporttal, és a jövőben a civil életben próbálja megtalálni a számításait. A kaposváriak centere annak idején végigjárta a ranglétrát a korosztályos együttesekben, és fokozatosan kapott egyre nagyobb szerepet a felnőttek között is. Nyolcévnyi somogyi játék után, 2015 és 2017 között előbb Kecskeméten, majd Jászberényben ütötte a labdát, majd visszatért szülővárosába, és amikor a pályán volt, mindig megtette a magáét.

Az 1993-as születésű Szivós Ildikó nem kevesebb, mint hét éven keresztül szerepelt a kaposvári női röplabdacsapatban, és részese volt annak, hogy az egyesület folyamatosan lépeget előre. A jászberényi származású ütő, aki korábban centerként is szerepelt a Diamant gárdájában, éppen a JBRK otthonában húzott mezt utoljára, és a lefújás után együtt ünnepelhette a társakkal az ötödik hely elérését. Szivós a tervek szerint nem szakad el sem Kaposvártól, sem pedig a röplabdától, az új évadban utánpótlás edzőként számít rá az akadémia szakmai vezetése.

Zsófinak és Ilcsinek köszönjük az elmúlt éveket, és minden jót kívánunk, immár a röplabdapályán kívül!

Címkék: Harmath, Szivós, visszavonul, Diamant, sport