Nevena Iricanin két, Cristina Cesljar pedig egy év után távozik az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem immár Extraligás női röplabdacsapatától - jelentette be az egyesület vezetése. Mindkét játékosnak nagy érdemei vannak abban, hogy az együttes az ötödik helyen fejezte be a 2018/2019-es évadot.

A szerb-magyar állampolgárságú feladó, Cristina Cesljar, aki korábban kétszer is a legjobb 16 közé jutott a Bajnokok Ligájában bolgár klubjával, a Maritza Plovdivval, úgy döntött, hogy befejezi profi sportolói pályafutását. A 34 esztendős játékos a Diamant mindegyik mérkőzésén pályára lépett, és sokat segített a csapatnak tapasztalatával és higgadtságával az éles helyzetekben.

null

- Köszönöm ezt az évet a lányoknak, örülök, hogy részese lehettem a csapat sikereinek. Remélem, a jövőben is minden a tervek szerint alakul majd Kaposváron - fogalmazott Cesljar.

A 29 éves Nevena Iricanin két szezont húzott le a somogyi megyeszékhelyen. A közönség hamar megkedvelte a szerb ütőt, aki számos mérkőzésen ontotta a pontokat, és mindig lehetett számítani rá a pályán, illetve azon kívül is.

null

- Nagyon sok érzelem, küzdelem és kemény munka áll az elmúlt két év mögött. Szeretnék ezúton is köszönetet mondani azoknak, akik közel álltak hozzám, mindazért a sok kedvességért, segítségért és jó szóért, amit kaptam. Nagy öröm volt számomra, hogy Kaposváron játszhattam - mondta Iricanin, aki még nem döntött arról, hogyan tovább.

A kaposvári klub vezetése tovább egyeztet a játékoskeret tagjaival a következő szezonnal kapcsolatos elképzelésekről, és hamarosan újabb hírekkel jelentkezik majd.

Címkék: nevena iricanin, cristina cesljar, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, sport