A bronzcsata első felvonását a hírös városban nyerte meg a Fino, a második találkozót pedig emlékezetes, nagy csatában, 3:2 arányban sikerült behúzni. A kupagyőztes kecskemétiek számára nem maradt más esély, mint a párharc harmadik felvonását, hazai környezetben hozni. Ehhez képest a kaposváriak kezdtek jobban, akik az elején már 8:2-re, majd 15:12 arányban is vezettek.

A folytatásban aztán fordult a kocka, és a KRC előbb befogta riválisát, aztán meg sem állt a játszmagyőzelemig. A térfélcsere után ugyancsak jól rajtolt a Fino, majd szoros küzdelem bontakozott ki a pályán.

A hajrára is döntetlen állással fordultak a csapatok, és a végén megint a Kecskemét örülhetett. Mindezek után, a harmadik szettre szétesett a somogyiak játéka, és a fiúk mindössze 13 pontot tudtak összeszedni.

A párharc tehát folytatódik, méghozzá hétfőn 18 órakor, a városi sportcsarnokban.

Demeter György: Úgy tűnik, a csütörtöki, 3:2-es győzelem minket viselt meg jobban. A kevés hibával játszó Kecskemétet a ragyogó kezdés ellenére sem tudtuk legyőzni. Remélem, a játékosok a hétfői mérkőzésre tartalékolják az erőiket.

Férfi röplabda-bajnokság, a 3. helyért, 3. mérkőzés

Kecskeméti RC–Fino Kaposvár SE 3:0 (22, 22, 13)
Kecskemét, 200 néző. V: Jámbor, Horváth M.
Kecskemét: Gacs 5, Szabó M. 5, Pesti 13, Sanchez 9, Krupánszki15, Deliu 2. Csere: Deák (liberó), Török Sz. Vezetőedző: Dávid Zoltán
Kaposvár: Nagy J. 5, Bozóki 15, Kalmár 2, Nagy P. 19, Horváth K. 2, Keen 1. Csere: Pápai (liberó), Bögöly 1, Kulcsár 2. Vezetőedző: Demeter György

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:3, 2:8, 7:11, 12:15, 19:16, 21:18. 2. játszma: 3:5, 6:8, 11:10, 15:16, 18:19, 21:19, 23:20. 3. játszma: 3:2, 9:7, 12:7, 15:8, 19:11, 21:13.

A párharc állása: 2-1 a Fino javára.

Címkék: krc, fino, meccs, sport