Három elveszített bajnoki mérkőzést követően újra a pontszerzés reményében lépett pályára csapatunk a Budafoki MTE otthonában. Ennek megfelelően uralták a mérkőzést Waltner Róbert tanítványai, akik folyamatos nyomást alatt tartották a fővárosiak kapuját. Az első percekben Ur László lövését mentették szögletre a hazai védők, majd Szakály Attila és Nagy Richárd próbálkozásánál mutatott be bravúrt Kovács Zoltán. A kettő közt pedig Nagy Krisztián lőtt mellé. A 34. percben aztán megtört a jég, s megszerezte a vezetést együttesünk. Nagy Richárd emelt középre, ahol Rajczi Péter közelről lőtt a hálóba.

A második félidő elején egy lesgóllal hívta fel magára a figyelmet a hazai együttese, de ebben a játérészben inkább a két tizenhatos között zajlott a játék. Az utolsó negyed órába lépve Kulcsár Kornél kapufája jelentette az újabb, s egyben az utolsó hazai veszélyt. Csapatunk Beliczky Gergő révén még magabiztosabbá tehette volna a sikert, de ez a lehetőség is kimaradt. Ennek ellenére együttesünk megérdemelt sikert aratott.

Waltner Róbert: "Izgalmas mérkőzés volt. Az első félidőben öt helyzetünk volt, amiből sikerült egy gólt elérnünk. A második félidőben mentalitásunknak és a szívünknek köszönhetjük a győzelmünket."

Csizmadia Csaba: "Ajándékoztunk egy félidőt a Kaposvárnak. Az első félidőben gyengén játszottunk, sem futómennyiségben, sem a párharcokban nem nyújtottunk jó teljesítményt. A második félidőben egy szabályos gólt szereztünk, mégis kikaptunk."

Budafoki MTE-Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0–1)

Budapest, 300 néző. V.: Nagy R. (Szilágyi R., Kulman).

Budafoki MTE: Kovács Z. – Margitics, Vaszicsku (Khiesz, 21. p.), Króner, Kirják – Veszelinov (Kercsó, 63. p.), Oláh B. – Kovács D., Micsinai (Pölöskei P., 81. p.), Vankó – Kulcsár K. Vezetőedző: Csizmadia Csaba.

Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró – Szakály A. (Godzsajev-Telmán, 79. p.), Nagy K. – Nagy R. (Nagy J., 76. p.), Beliczky, Bíró D. (Borbély Á., 37. p.) – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Gólszerző: Rajczi (34. p.).

Sárga lap: Vaszicsku (21. p.), Micsinai (31. p.), Margitics (54. p.), illetve Nagy R. (40. p.), Rajczi (44. p.), Vachtler (55. p.), Nagy K. (57. p.).

Címkék: Budafok, Rákóczi, Kaposvár, sport