A helyosztókkal zárult Kaposváron a férfi és női U21-es bajnokság hatos döntője. A férfiaknál a házigazda és címvédő Fino Kaposvár 3:0-ra legyőzte a Dunaújvárosiakat, míg a lányoknál az UTE 0:2-ről fordított a Gödöllő ellen, s a klub újjáalakulása óta első utánpótlásbajnoki címét szerezte.

Ami a helyosztókat illeti, az Egyetemi Sportcsarnokban a Nyíregyháza 3:1-es sikerrel hangolt a Vasas ellen a felnőtt fináléra, míg a bronzmeccsen a fiatal Békéscsaba visszavágott a Budaörsnek a csoportmérkőzéseken elszenvedett vereségért, s így megszerezték a bronzérmet, míg a budaörsieknek a tavalyi esztendő után ismét a negyedik hely jutott.

Sikerült a visszavágás az UTE-nak is, pedig ez a meccs sem úgy indult. A gödöllőiek – akik azt követően, hogy nem jutottak be az Extraliga-kvalifikációba, és Szabados István átvette a csapatot, gyakorlatilag erre a megmérettetésre készültek – összeszokottabb csapat benyomását keltve, nagy csatában már 2:0-ra is vezettek.

A harmadik játszmában azonban a lilák megtalálták az ideális felállásukat, míg a Pest megyei csapat ekkorra kissé el is fáradt. Az UTE magabiztosan nyerte a következő két szettet, a mindent eldöntő játszmát pedig 4:0-val kezdte. Ugyan a Gödöllő 7:7-nél egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni, végül pedig a lilák – akik első utánpótlásbajnoki címüket szerezték – bravúrosan megfordítva a meccset, 15:12-re nyertek.

Ami a fiúkat illeti, maradt a papírforma: a Kecskemét és a MAFC, illetve a Szolnok és a Pénzügyőr meccsén is pontosan ugyanaz az eredmény született, ami a csoportmeccseken is: azaz a kecskemétiek 3:0-ra nyertek, és lettek ezzel ötödikek, míg a gyakorlatilag ugyanezzel a csapattal a felnőtt NB I-ből kieső szolnokiak 3:1-re győztek, s így egy junior bronzéremmel vigasztalódtak.

A férfidöntőben a címvédő és házigazda Fino Kaposvár a DSE Röplabda Akadémiával csapott össze. A hazaiaknál nem véletlenül szerepelt a csapatban több felnőtt válogatott kerettag, az első szett közepéig tartották magukat a dunaújvárosiak, onnan kezdve a Fino dominált. A harmadik játszma tartogatott még izgalmakat, ekkor sokáig felváltva vezettek a csapatok, a végjátékban azonban a hazaiak, több szettlabdát hárítva fordítottak, s nyerték meg 3:0-ra a finálét, ezzel megszerezve sorozatban harmadszor a korosztály bajnoki címét.

Így látták a főszereplők

U21-ES BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR

Lányok:

5. helyért: Nyíregyháza–Vasas 3:1

3. helyért: Békéscsaba–Budaörs 3:1

Döntő: UTE–Gödöllő 3:2

A végeredmény: 1. UTE, 2. Gödöllői RC, 3. Békéscsabai RSE, 4. Budaörsi DSE, 5. Fatum-Nyíregyháza, 6. Vasas Óbuda.

Fiúk:

5. helyért: Kecskemét–MAFC 3:0

3. helyért: Szolnok–Pénzügyőr 3:1

Döntő: Fino Kaposvár–DSE Röplabda Akadémia 3:0

A végeredmény: 1. Fino Kaposvár, 2. DSE RA, 3. Szolnoki RA, 4. LV Sport Pénzügyőr SE, 5. HÉP-Kecskeméti RC, 6. MAFC-BME

Különdíjak, lányok

A hatos döntő legjobb feladója: Boskó Ágnes (Békéscsabai RSE)

A hatos döntő legjobb centerei: Kovács Lilla (UTE), Király Anna Mária (Gödöllői RC)

A hatos döntő legjobb ütői: Tatár Gréta (Békéscsabai RSE), Körtvélyessy Réka (Gödöllői RC), Hajós Aliz (UTE)

A hatos döntő legjobb liberója: Maurer Katalin (Budaörsi DSE-Emerikusz SE)

A legjobb edző: Selmeczi Zsuzsanna (UTE)

A csapatok legjobbjai:

BÉKÉSCSABA: Araczki Gyöngyvér
BUDAÖRS: Maurer Katalin
GÖDÖLLŐ: Tettamanti Virág
NYÍREGYHÁZA: Molnár Petra
UTE: Varga Viktória Ágnes
VASAS: Bakai Kata

Fiúk

A hatos döntő legjobb feladója: Szabó Bence (Fino Kaposvár)

A hatos döntő legjobb centerei: Tomanóczy Bálint (DSE RA), Kulcsár Adrián (Fino Kaposvár)

A hatos döntő legjobb ütői: Horváth Kristóf (Fino Kaposvár), Bohnicsek Szilveszter (MAFC-BME), Boa Szabolcs (Szolnok)

A hatos döntő legjobb liberója: Lassú Ádám (Pénzügyőr)

A legjobb edző: Nagy József (Fino Kaposvár)

A csapatok legjobbjai:

DUNAÚJVÁROS: Csizmadia Tamás
KAPOSVÁR: Kalmár Ákos
KECSKEMÉT: Török Szabolcs
MAFC-BME: Erőss Áron
PÉNZÜGYŐR: Tordai Ábel
SZOLNOK: Boa Szabolcs

Címkék: junior, fino kaposvár, röplabda, sport