A középmezőnyhöz tartozó Nyíregyháza Spartacus FC otthonában lép pályára a Kaposvári Rákóczi FC vasárnap 18 órakor. A két nagy élvonalbeli múlttal rendelkező együttese összecsapását az M4 Sport is műsorra tűzi.

A nagy távolság miatt a kaposváriak már szombat délelőtt útra kelnek, s Kisvárdán készülnek fel a találkozóra. Kikapcsolódásként pedig este megtekintik a Kisvárda–Diósgyőr első osztályú bajnokit.

Waltner Róbert tanítványai hullámvölgyben vannak, hiszen eddig még nem fordult velük elő az, hogy két egymás követő bajnokin is vesztesen hagyják el a pályát. Ezek ellenére őrzik harmadik helyüket a kaposváriak, hiszen, holtversenyben az élen álló Zalaegerszeggel továbbra is a legkevesebb vereség szerepel a nevük mellett.

Beliczky Gergőék négy ponttal előzik meg a negyedik helyen álló Vasast, így a hátralévő mérkőzésen már nem engedhetnek ki, ha meg akarják tartani az erőn felüli teljesítménnyel megszerzett harmadik helyet.

A tabella tizenegyedik helyén álló szabolcsiak ellen újra el kell kezdeniük a pontgyűjtést a zöld-fehéreknek, mint ahogy tették azt ősszel is, amikor is Szakály Attila és Nagy Richárd találataival begyűjtötték a három pontot.

Címkék: nyíregyháza, nb2, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport