Mindkét alakulatban akadtak hiányzók. A hazaiaknál Marko Spica és Markovics Luka, a vendégeknél pedig Vágvölgyi Ákos és Marko Boltics nem lehetett ott a társakkal sérülése, vagy betegsége okán.

Elrontott helyzetekkel indult a meccs, egyik alakulat sem tudott a gyűrűbe találni. Két perc után Pustahvar törte meg a rossz sorozatot, majd Ubilla triplája is behullott. Hendlein zsákolása után 7–0-nál kért időt Andjelko Mandics. Nem tört meg a hazaiak lendülete, így Baki hármasával már 16–5 állt az eredményjelzőn. Jól védekezve sikerült a húsz pontos különbséget kialakítani, a negyedet pedig 28–12-re nyerték a hazaiak.

A folytatásban megakadt a kaposváriak támadójátéka, így három triplával közelebb férkőzött a Szeged. Tíz pontig zárkóztak, amikor Fekete Ádám szakíttatta meg a játékot és Hendlein zsákolásával sikerült is továbblendülni. Johnson 2+1-es akciója is jókor jött, de Kerpel-Fronius újabb triplája 33–27-ig hozta fel a vendégeket. Johnsont nem igen tudták tartani az alföldiek, az ő pontjaival lépett el a somogyi alakulat, amely végül a jól játszó Baki duplájával 48–34-el zárta a félidőt.

A nagyszünet után is az ő pontjaival folytatódott a meccs, és hiába jött Wirth hármasa a túloldalon Baki újra eredményes volt távolról. A ritmust váltó hazaiakat 59–37-nél újabb vendég időkérés állította meg, de Bogdán is feliratkozott a feliratkozott a triplaszerzők közé. A Szeged azonban nem adta fel és 8–2-es szakasszal ismét felzárkózott.

A végjáték előtt is tíz feletti volt a somogyiak előnye, Johnsonra pedig mindig lehetett számítani. A vendégek ekkor már több alkalommal próbálkoztak távolról, de amíg ez a hazaiaknak ment, nekik már kevésbé. Két és fél perccel a vége előtt Mandics edző látta, hogy elúszott a meccs, így valamennyi még nem szereplő játékosát pályára küldte. A kaposváriaknál is lehetőséget kaptak a fiatalok, a találkozó pedig – -ös eredménnyel ért véget.

Fekete Ádám: – Minden elismerés megilleti a szurkolóinkat, akik a Kecskeméten elszenvedett vereségünk után is kitartanak mellettünk és bár nem sikerült a középházba kerülnünk szép számban kilátogattak a mérkőzésre és biztattak bennünket. Komolyan vettük a találkozót és profin álltunk hozzá. Szükségünk van még egy győzelemre, hogy matematikailag is elkerüljünk a veszélyzónától. Jövő szerdán azt a győzelmet is szeretnénk begyűjteni.

Andjelko Mandics: – Nem kérdés, hogy jobb volt a Kaposvár. Ez volt a harmadik meccsünk zsinórban, amikor nagy hátrányba kerülünk az első félidőben. Utána jobban játszottunk ugyan, de húsz pont hátrányról nagyon nehéz dolog visszajönni. Nem tudunk stabil teljesítményt nyújtani, ez a legnagyobb problémánk. A következő egy hónapban a kiesés elleni párharcra készülünk és ezen kell javítanunk.

Kaposvári KK–Naturtex SZTE Szedeák 86–69 (28–12, 20–22, 20–15, 18–20)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 500 néző, vezette: Praksch P., Kulcsár T., Kovács N.

Kaposvári KK: Ubilla (7/3), Johnson (29/6), Baki (14/6), Pustahvar (16/3), Hendlein (13). Csere: Halász (-), Harazin (-), Bogdán (3/3), Hock (2), Kocsis Z. (2), Puska B. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Naturtex SZTE Szedeák: Kerpel-Fronius G. (6/6), Wirth (3/3), Ponjavics (21/12), Juhos (10), Sulovics (11). Csere: Krapic (7/3), Bonifert (5), Mike (2), Szatmári (2), Mayer (-), Varga (2). Vezetőedző: Andjelko Mandics. Edző: Kiss Zsolt.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–0, 7. perc: 22–7, 12. perc: 28–12, 17. perc: 40–29, 23. perc: 55–37, 27. perc: 63–43, 32. perc: 70–55, 37. perc: 77–61.

Jók: Hendlein, Baki, Johnson, illetve Sulovics, Ponjavic.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Kaposvári KK - Naturtex-SZTE-Szedeák

Uploaded by KaposPont on 2019-04-08.

Címkék: szeged, kaposvári kk, kosárlabda, sport