Az egyik fél második sikeréig tartó párarc első ütközetét hazai pályán a Fino nyerte 3:1 arányban, és a fiúk célja a második meccsen az elődöntőbe kerülés kiharcolása. 

- Az első mérkőzés eredményével elégedett vagyok, a mutatott produkcióval azonban nem - mondta a pénteki találkozó lefújása után a Fino 19 pontig jutó klasszisa, ifjabb Nagy Péter. - Mindkét oldalon sok volt a hiba, mindkét csapat cél-röplabdát játszott, időnként koncentrációs problémákkal. Számunkra a győzelem volt a legfontosabb, és bízom benne, hogy a fővárosban is sikerrel járunk majd.

A másik ágon a kupagyőztes Kecskemét 3-0-ra verte a debrecenieket, a két csapat ugyancsak vasárnap feszül újra egymásnak. 

Címkék: negyeddöntő, fino, mafc, sport