Egy németországi meghívásos versennyel kezdte meg a 2019-es szezont Szvoboda Bence, a HTS KTM Team kiváló motokrosszosa. A téli időszakban rengeteget edzett, és állítása szerint még egyik szezonját sem kezdte ennyire összeszedetten, de hiába az ígéretes forma, nem várt akadályokba ütközött első két megmérettetésén.

A frankenbachi Wintercross nemzetközi mezőnyében stabilan a legjobb háromban mozgott az edzéseken, a kvalifikációs futamát pedig a negyedik helyen fejezte be. Az ígéretes kezdés után azonban leszakadt az ég a pályára, ami teljesen átírta az erőviszonyokat. A szélsőséges körülmények kifogtak a magyarok legjobbján, egy jó rajt után, több bukást követően a negyedik helyről a tizedik pozícióig csúszott vissza.

- Szerencsejáték volt ez a futam, amit sajnálok, mert több volt benne. A sárban egész jól elboldogultam az első bukásomig, onnantól viszont mint a kártyavár, összeomlottam, jöttek a hibák, és estem vissza a mezőnyben. Nem így terveztem a szezonindulást, de az vigasztal, hogy míg használható volt a pálya, a tempómmal nem volt baj. Ez bizakodásra ad okot az év hátralévő részére - nyilatkozta letörten a Wintercross után.

A felkészülésnek szánt verseny után következett a magyar motokrosszbajnokság első fordulója Esztergomban, ahol régen látott mennyiségű versenyző nevezett, és még a határainkon túlról is érkeztek kiváló versenyzők. A frankenbachi sárdagasztás azonban nem múlott el nyomtalanul, és egy újabb nehéz versenyhétvége várt Bencére.

null

- Az első futamot rajt-cél győzelemmel nyertem. Kezdett visszajönni a bizodalmam a technikában, de a második futam rajtjánál lyukat váltottam, nem ugrott teljesen be a fokozatba a váltó, így a rajtgép lecsapódása után ott maradtam egy helyben álló motorral. Azt hittem valami baj van megint a géppel. Az előzmények után nem egyszerű ilyenkor bízni a technikában, azért ott van a fejedben, hogy bármi megtörténhet, de neked húzni kell gázt, repülni a levegőben, olyan gyorsan menni, ahogy csak bírsz - nyilatkozta a verseny után Szvoboda.

Nincs megállás a versenyprogramban, a hétvégén elkezdődik a cseh motokrosszbajnokság is a VB-versenyeknek is otthont adó Loketben. Kiváló motorversenyzőnk problémamentesebb folytatásban bízik.

Az esztergomi OB végeredménye:

1. Szvoboda Bence (HTS KTM Team)
2. Hugyecz Erik (HTS KTM Team)
3. Johannes Klein (Ausztria, KTM)
4. Tomas Simko (Szlovákia, Suzuki)
5. Floria Hellrigl (Ausztria, Husqvarna)

Címkék: motokrossz, szvoboda bence, szezon, sport