1-1-es döntetlent játszott a Kaposvári Rákóczi FC NB II-es labdarúgócsapata a középmezőnyben tanyázó Csákvárral. 

A mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést Sándor György büntetőjével, erre válaszolt az első félidő vége előtt Tömösvári Bálint.

Több gól nem is esett a mérkőzésen, a zöld-fehérek pedig a döntetlen ellenére is csak egy pontra vannak a feljutást érő második helytől.

Nézzék meg a mérkőzés góljait!

Waltner Róbert, vezetőedző, Rákóczi: Elégedetlen vagyok, mert ha többet szeretnénk elérni, akkor nem engedhetünk meg magunknak ilyen első 35 percet. A gól után felébredtünk elkezdtünk nyomni. A szünetben elmondta a srácoknak, hogy mit várok el, óriásit változott a mentalitásuk, de azt nem értem, hogy miért nem játszottunk az első perctől kezdve szívvel-
lélekkel. Talán ennek is köszönhető, hogy nem volt szerencsénk a hajrában. Bizonyos dolgokban előrébb kell lépnünk, hogy közelebb tudjunk kerülni e Zetéhez. A sok sérülés nehezítette a dolgunkat, a válogatott szünetben remélem felépülnek és nagyobb lesz a versenyhelyzet a keretben.

Szijjártó István, vezetőedző, Csákvár: Az előzmények tudatában a döntetlen jó eredménynek számít, bár ha összeszámolom a lehetőségeinket, akkor a győzelem is belefért volna. Az, hogy nem rúgtunk több gólt, az az összeszokatlanságunkból adódik, hiszen lefejezték a csatársorunkat. A
mérkőzés izgalmas és nyílt volt, mindkét csapat szívét-lelkét kitette a pályára.

Kaposvári Rákóczi FC–Aqvital FC Csákvár 1–1 (1–1)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1150 néző. V.: Németh Á. (Kepe, Aradi).

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Nagy J. (Csernák, 55. p.), Szakály A. – Tömösvári (Rajczi, 78. p.), Beliczky, Bíró D. (Nagy R., a szünetben) – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Aqvital FC Csákvár: Markek – Csilus, Kiprich, Baranyai, Deutsch L. – Mészáros D., Farkas A. – Skribek (Szabó M., 74. p.), Sándor Gy., Galambos (Simon M., 72. p.) – Baracskai (Daru 92. p.). Vezetőedző: Szijjártó István.

Gólszerzők: Tömösvári (45+1), illetve Sándor Gy. (40. p. – 11-esből)

Sárga lap: Bíró D. (25. p.), Vachtler (39. p.), Szakály A. (49. p.), Ur (87. p.), illetve Deutsch L. (13. p.).

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Kaposvári Rákóczi - Csákvár 1-1

Uploaded by KaposPont on 2019-03-17.

Címkék: csákvár, labdarúgás, kaposvári rákóczi, sport