Nem szerepelenek túl jól a tavaszi szezonban a csákvári labdarúgók. Az idei évben lejátszott hét mérkőzésből csak egyet, a BFC Siófok ellenit tudták megnyerni Szijjártó István tanítványai. Ez abból is következhet, hogy a téli átigazolási szezon során a három legeredményesebb támadója is elhagyta a Fejér megyei klubot.

Az őszi bajnoki mérkőzések során 23 találatot jegyző Bobál Gergely, Tamás Nándor, Nagy Zsolt hármas ugyanis máshol folytatja pályafutását. Utóbbi játékos csereként beállva kétszer is bevette a Rákóczi kapuját az őszi, 3–3-as döntetlen alkalmával.

A csákváriak jelenleg négy mérkőzés óta nyeretlenek, sőt az utolsó kettőn az ellenfelek kapuját sem tudták bevenni. A Rákóczi öt mérkőzés óta veretlen, a legutóbbin pedig a megyei rivális ellen zsebelte be a három pontot, ami újabb nagy lökést adhat a kaposváriaknak.

- Két döntetlen után tudtuk megnyerni a rangadót, így ennek is köszönhetően jó hangulatban telt a hét – fogalmazott Waltner Róbert. – Nem szabad azonban hátradőlni a sikert követően, hanem ugyanazzal a hozzáállással kell továbbmenni a Csákvár ellen is. Minden meccsre úgy készülünk, hogy megpróbálunk nyerni. Remélem sikerül otthon tartani a három pontot - nyilatozta a bajnoki előtt Waltner Róbert, a kaposváriak vezetőedzője.

A Rákóczi - Csákvár NB II-es bajnoki vasárnap 17 órakor kezdődik. A mérkőzést ezúttal is élőben közvetítjük majd a KaposPonton!

Címkék: csákvár, nb2, rákóczi, labdarúgás, sport