Egy hét alatt három idegenbeli bajnoki mérkőzés vár a Fino férfi röplabdázóira az Extraligában. A kaposváriak a nehéz sorozatot vasárnap 19 órakor kezdik a fővárosi MAFC-BME otthonában, ezt követően csütörtökön a címvédő Vegyész RC Kazincbarcika, a jövő vasárnap pedig a kupagyőztes Kecskemét ellen lépnek majd pályára. 

A fiúk az elmúlt időszakban a vereségek ellenére is egyre jobb formát mutattak, legutóbb pedig a Debrecent gond nélkül sikerült legyűrni. A somogyiak három győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyről, míg a budapestiek egy győzelemmel és öt vereséggel az ötödik pozícióból várhatják az egymás elleni csatát.

A MAFC kikapott kétszer Kecskeméti RC csapatától, a Pénzügyőrtől és két alkalommal a Vegyész RC Kazincbarcikától, az eddig egyetlen győzelmüket a debreceniek ellen aratták. A kaposváriak kikaptak a Vegyésztől és kétszer a Pénzügyőrtől, de legyőzték a Kecskemétet és kétszer a Debrecent. Az eheti felkészülést Nagy József térdsérülése nehezítette, a többiek teljes értékű harcosok lesznek a hétvégén. A MAFC ellen a győzelem a Fino célja.

"Az Extraliga alapszakaszában még négy mérkőzés vár ránk, és szeretnénk háromszor is győztesen elhagyni a játékteret. Véleményem szerint egyre biztatóbb a formánk, kezdenek a helyükre kerülni a dolgok, és fontos lenne, hogy vasárnap este megszerezzük a három pontot. A MAFC együttesével ebben az évadban most találkozunk először, és bízunk a sikerben" - fogalmazott Demeter György vezetőedző.

Címkék: extraliga, előzetes, fino, röplabda, sport