Idén teljesen megújult, a város arculatához illő érmeket kaptak Kaposvár elmúlt évi magyar bajnokai és válogatott sportolói. A már hagyományosnak számító díjkiosztó televíziónk összeállításával indult, majd az év utánpótláskorú versenyzőinek kilétére is fény derült.

A hölgyek között Fáth Laura, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola birkózója végzett az élen, aki többek között a serdülő Európa-bajnokságon is ezüstérmet szerzett.

A fiúk között a szintén KASI-s Kakuk Koppány lett a legjobb, aki a három országos bajnoki címe mellett 100 méteres gyorsúszásban évjáratos országos csúcsot is úszott.

Az év utánpótláscsapatának járó díjat idén is a Fino Kaposvár juniorcsapata zsebelte be. Demeter György és Nagy József tanítványai a Budaörsön rendezett hatos döntőn emlékezetes körülmények között szerezték meg az aranyérmet.

Városunk sportolói az előző esztendőben csaknem 20 sportágban szerzetek magyar bajnoki címeket. A ceremónián Kaposvár polgármestere kiemelte: a sportberuházásoknak köszönhetően sportolóink is egyre jobb körülmények között készülhetnek, emellett pedig a helyiek is egészségesebben élhetnek.

Női kategóriában az „Év Utánpótláskorú Sportolója”

Fáth Laura – birkózó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, aki 2018-ban az összes hazai minősítési versenyt megnyerte, serdülő magyar bajnoki címet, a serdülő Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett.

Edzők: Takács László(könyv), Kajtán László, Kajtánné Tornai Hedvig

Férfi kategóriában az „Év Utánpótláskorú Sportolója” 

Kakuk Koppány –  úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, aki 2018-ban 100m gyorsúszásban évjáratos országos csúcsot úszott, háromszoros magyar bajnoki címet szerzett, a Delfin Országos Bajnokság legeredményesebb fiú versenyzője.

Edző: Virovecz Richárd

Csapat kategóriában az „Év Utánpótláskorú Sportolója”

A Fino Kaposvári Röplabda Sportegyesület junior férfi csapata, mely magyar bajnoki címet szerzett

A csapat tagjai: 

Bögöly Gábor, Csordás Barnabás, Horváth Kristóf, Illés Marcell, Jámbor Dávid, Kalmár Ákos, Keen Cameron Illés, Kiss Máté, Kulcsár Adrián, Ozsváth András, Pusztai Olivér, Szabó Barna Frigyes, Szabó Bence, Takács Barnabás, Tóth Máté.

Edző: Nagy József  és Demeter György

Magyar bajnokok, Európa- és világbajnoki helyezett sportolók, valamint magyar válogatottak és edzőik

Atlétika 

Székács Máté (Favorit Atlétikai Club), hármasugrás, U23 OB 1.

Íjászat

Kapos Íjász Egyesület 

Gergely Gábor senior terep OB  csigás íj kategória 1.

Hevesi Lajos senior terem OB csigás íj kategória 1.

Péter Zsolt senior terep OB olimpiai kategória 1.

Edző: Fehér János László 

Háromszéki Petra kadet VB csigás íj kategória 1.

Edző: Hevesi Lajos

Judo

Kaposvári Judo Klub Egyesület

Boros Bence 66kg felnőtt OB 1.Kordély Péter 90kg felnőtt OB 1.

Novák Szilvia F3 48kg senior EB 3., F3 48kg senior VB 4.

Edzők: Kéki Márton, Böröcz Zsolt

Lovastorna 

Lovasakadémia Sport Club

Somogyi Eszter Felnőtt női OB 1.Bence Balázs Felnőtt férfi OB 1.

Edző: Villányi Krisztina

Lábtenisz

Kaposfüred SC 

Harsányi Ádám OB egyéni 1., VB egyéni 5., hármas kategória VB 6. 

Edző: Pál Tamás

Modellezés

Kaposvári Textiles Modellező Klub

Hajómodellezés

Novics József felnőtt OB F1E 1.

Dusa András felnőtt OB F1V-3,5ccm 1.

Gulyás Mihály felnőtt OB FSR-3,5ccm 1.

Edző: Várady István

Sebességi Autómodellezés

Bogdán Endre felnőtt OB 10 cm3-es/seb.au. 1.

Tamasóczki Tamás felnőtt OB 1,5 és 3,5 cm3-es/seb.au. 1.

Edző: Szentesi Norbert

Motokrossz sportágban a kaposvári Szvoboda Bence a HTS KTM csapatában magyar bajnoki címet szerzett 2018-ban.

Edzők: Berkes Gábor, Naszódi Zsolt

Ökölvívás

Kaposvári Nehézatlétikai SE

Matesz Viktória junior OB 57kg 1.

Edző: Kiss Béla

Ring Sport Club KaposvárPetrovics Gabriella junior OB 75kg 1.

Edző: Vajmi Csaba

Quadratlon, kajak

Kaposvári Vízügyi SC

dr. Csima Ferenc

Quadratlon: középtávú EB felnőtt/abszolút 2., középtávú EB masters 1., középtávú VB felnőtt/abszolút 3., középtávú VB masters 1., sprint EB felnőtt/abszolút 7., sprint VB felnőtt/abszolút 4., sprint VB masters 1., hosszútávú VB felnőtt/abszolút 3., hosszútávú VB masters 2.

Kajak: OB K2 masters 200m 1., 500m 1., K4 masters 500m 1.

Edző: Faludy András

Sarkpont Kajak- Kenu és Quadratlon SE

Tapaszti Bence

Quadratlon: középtávú VB junior 16-17 1., sprint VB junior 16-17 1.

Edzők: Horváth Attila és Somogyi Péter

Strandröplabda

Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely Sportegyesület

Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra páros  OB 1.

Edző: Gubik János

2018-ban válogatott sportolóink labdajátékokban

Fino Kaposvár Röplabda Sport Egyesület

Felnőtt

Bögöly Gábor, Bozóki Bence, Kalmár Ákos, Keen Cameron, Nagy József, Pápai Péter

Junior

Horváth Kristóf, Kiss Máté, Szabó Barnabás, Szabó Bence 

Edző: Demeter György, Nagy József

Kaposvári Vízilabda Klub

Lukács Ábel Benedek, az U19-es EB-n képviselte hazánkat a magyar vízilabda válogatottban.

Edző: id. Berta József

Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia

Terestyéni Anna, az U19-es női labdarúgó válogatott kapusaként 12 válogatott mérkőzésen játszott.

Edző: Weimann Gábor

SUP (Stand Up Paddle – állva evezés)

Tomatti Sport- és Szabadidő Egyesület

Károly Kata junior OB lány kategória 1.Károly Gergő junior OB fiú kategória 1.

Edző: Károly Attila

Triatlon 

MA-VIK Triatlon Club

Molnár Enikő rövidtávú triatlon OB  felnőtt I. kategória 1.

Edző: Molnárné Jávori Beáta

Úszás

Kaposvári Sportközpont és Sportiskola

Halmai Petra rövidpályás OB – 200m mell úszás 1.

Edző: Virovecz Richárd

Uszonyos és búvárúszás

Kaposvári 1. MCM Diamant Adorján SE

Varga Krisztina rövidpályás OB felnőtt 200m uszonyos gyorsúszás 1., 400m uszonyos gyorsúszás 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., OB felnőtt 50m búvárúszás 1., 200m uszonyos gyorsúszás 1., 400m uszonyos gyorsúszás 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., 

VB felnőtt 100m uszonyos gyorsúszás 5., 200m uszonyos gyorsúszás 3., 400m uszonyos gyorsúszás 2., 4x100m felszíni váltó 6., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 3.

Hamlin Dorothy

rövidpályás OB felnőtt 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1.

OB felnőtt 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1.

rövidpályás OB junior 50m uszonyos gyorsúszás 1., 100m uszonyos gyorsúszás 1., 200m uszonyos gyorsúszás 1.

OB junior 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1.

EB junior 50m uszonyos gyorsúszás 4., 100m uszonyos gyorsúszás 2., 200m uszonyos gyorsúszás 2., 400m uszonyos gyorsúszás 2., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 2.

Stadler Bence 

OB felnőtt 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., rövidpályás OB felnőtt, 200m uszonyos gyorsúszás 1., 400m uszonyos gyorsúszás 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., OB felnőtt 200m uszonyos gyorsúszás 1., 400m uszonyos gyorsúszás 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., VB felnőtt 200m uszonyos gyorsúszás 7., 400m uszonyos gyorsúszás 5., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 3.

Hamlin Matthew

felnőtt VB 1500m felszíni úszás 6., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 3.

Stadler Csenge

junior EB 200m uszonyos gyorsúszás 3., 400m uszonyos gyorsúszás 3. OB junior 400m uszonyos gyorsúszás 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., rövid pályás OB junior 400m uszonyos gyorsúszás 1.

Semostyán Róbert

rövid pályás OB junior 400m felszíni úszás 1., junior VB 1500m felszíni úszás 8., 4x200m felszíni váltóúszás 6., junior OB 400m felszíni úszás 1., 800m felszíni úszás 1., 1500m felszíni úszás 1., 400m búvárúszás 1., 4x100m felszíni váltó 1., 4x200m felszíni váltó 1.

Lengyeltóti Bence

OB felnőtt 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., rövidpályás OB felnőtt 200m uszonyos gyorsúszás 1., rövidpályás OB junior 200m uszonyos gyorsúszás 1., 400m uszonyos gyorsúszás 1., OB junior 200m uszonyos gyorsúszás 1., 400m uszonyos gyorsúszás 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1., 4x100m felszíni váltó 1., 4x200m felszíni váltó 1.

Papp Dániel

OB junior 4x100m felszíni váltó 1., 4x200m felszíni váltó 1., 4x100m mix uszonyos gyors váltó 1.

Plessek Marcell

OB junior 4x100m felszíni váltó 1., 4x200m felszíni váltó 1.

Edzők: Kovács László, Hajdu Sándor, Lábodi Laura, Makatics Péter

Versenytánc

Ametiszt Tánc-Sport Egyesület

Csapat felnőtt magyar bajnoki cím leányformáció

Tagok

Bakó Sára, Baranyi Liána, Bognár Alexandra, Bogyó Tamara, Börner Sissy, Cserván Emília, Faludy Petra, Ferstek Nóra, Halmóczki Lili, Horváth Judit Fanni, Jeges Jázmin, Káldi Katalin, Kiss Adél, Kiss Petra, Nyári Virág, Simonyi Zsófia, Varga Eszter

Edző: Simonyi-Hornyák Hajnalka (könyv)

Fogyatékkal élők sportja

Bárczi DSE

Atlétika

Császár Bernadett,  200 m síkfutás, junior OB 1., 400 m síkfutás junior OB 1.

Fazekas István, 50m síkfutás, junior OB 1.

Hegedűs István, helyből távolugrás, junior OB 1.

Edző: Golubics Zoltán

Címkék: Sport, KAPOSVÁR, magyar bajnokok köszöntése, 2018