Tóth Kristóf és Juhász-Szelei Norbert köszöntésével vette kezdetét a KVK – UVSE bajnoki, hiszen előbbi 100. mérkőzésére készült, míg utóbbi már a dupláján is túl van! Kihagyott helyzetekkel indult az összecsapás, köszönhetően az ezúttal kezdőként lehetőséget kapó Nemes Balázsnak is. Kovács Olivér hatalmas góljával szerzett vezetést a Kaposvár, amire Konarik Ákos válaszolt. Egy megúszást követően már a Benedek-legénységnél volt az előny, Nikola Giga szemfüles találata után azonban 2-2 állt az eredményjelzőn.
 
A második negyed Bisztritsányi Dávid védésével rajtolt, majd egy szerencsés találattal megint az újpestiek vezettek. Az újabb kimaradt helyzetek után Nemes Balázs hárított egy ejtett labdát, Korbács Gábor lövésénél azonban már ő is tehetetlen volt. Sántavy Máté pattintott lövésénél nekünk volt szerencsénk, Aranyi Máté viszont szinte rögtön válaszolni tudott centerből. Kovács Olivér újabb gólja után közte megint csak egy volt, ez a különbség pedig már nem is változott a félidőig.
 
A harmadik felvonás eleje megint a kapusokról szólt, egy Giga-Tóth összjátékot követően azonban megint döntetlenre állt a meccs. Jónéhány kimaradt lövés után ifjabb Berta József csavarása talált utat az UVSE kapujába, így már a hazaiaknál volt az előny! A játékrész vége előtt Pataki Gergely került helyzetbe, az első próbálkozását még hárította a vendégek kapusa, a második próbálkozása azonban már beakadt. Varga Zsolt is feliratkozott a gólszerzők közé, így a KVK végül 4-0-ra nyerte a negyedet.
 
Viszonylag sokat kellett várni az első gólra az utolsó felvonásban, mindkét kapus kitett magáért. Két perccel a vége előtt Dala Döme talált be, majd Vígvári Vendel hozta fel egy gólra az UVSÉ-t. Egy kaposvári szabálytalanság után fél perccel a vége előtt a vendégek támadhattak, Nemes Balázs labdaszerzését követően azonban már nem volt kérdéses, hogy ki nyeri a bajnokit. A Berta-legénység ezúttal is nagyot küzdve, 8-7-re nyert az UVSE ellen, amivel a csapat megszerezte az első hazai győzelmét!

Így látták a főszereplők!

E.ON Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság 13. forduló 

Kaposvári Vízilabda Klub – UVSE 8-7 (2-2, 2-3, 4-0, 0-2)
 
Gólszerzők: Kovács O. 2, Sántavy, Varga II. Zs., Berta, Tóth K., Pataki, Giga, ill. Vigvári 2, Korbács, Aranyi, Baksa B., Dala D., Konarik.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Címkék: uvse, kaposvári vk, vízilabda, sport