A Siófok KC a norvég Storhamar Handball Elite csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjében. A sorsolást az európai szövetség bécsi székházában kedden tartották meg, melyen az is eldőlt, a negyeddöntő első felvonását a norvégiai Hamarban rendezik március 2-án vagy 3-án, a visszavágóra pedig Siófokon kerül sor március 9-én vagy 10-én.

A magyar csapat a selejtezőben előbb kettős győzelemmel búcsúztatta a Vác csapatát, majd jobb gólkülönbségüknek köszönhetően jutott tovább az orosz Lada Toljatti ellen, a csoportkörben pedig mind a hat mérkőzését megnyerte.

A Storhamar a magyar csapatok közül legutóbb az Érddel találkozott, amelytől novemberben, az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában egy góllal kikapott idegenben, a hazai visszavágót viszont öt találattal megnyerte. A decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon a klubot két játékos képviselte a norvég válogatott bő keretében. Egyikük a világklasszis beálló, Heidi Löke.

A norvég együttest erősíti a 19-szeres magyar válogatott balszélső, Juhász Gabriella is, aki korábban volt a Debrecen, a Győr, a Ferencváros és a Veszprém játékosa is, Norvégiában pedig 2012 óta kézilabdázik.

A sorsoláson az is kiderült, hogy a magyar-norvég csata győztese a Nyköbing FH-Viborg HK dán párharc továbbjutójával mérkőzik majd meg a fináléba kerülésért. Amennyiben a Siófok továbbjut, az elődöntőt hazai pályán kezdi április 6-án vagy 7-én, a visszavágót pedig idegenben játssza 13-án vagy 14-én.

A negyeddöntő párosítása:

Storhamar HE (norvég)-Siófok KC
Herning-Ikast (dán) - Podravka Koprivnica (horvát)
Kubany Krasznodar (orosz)-Esbjerg (dán)
Nyköbing FH (dán)-Viborg HK (dán)

Címkék: ehf kupa, siófok kc, kézilabda, sport