A hétvégi eseményről a Magyar Röplabda Szövetség a négy közé jutó csapatok képviselőivel egy sajtótájékoztatón számolt be.

A kétnapos eseményt - szombaton a férfiak, vasárnap a nők lépnek pályára  - immár sorozatban negyedszer rendezik az Érd Arénában, amihez sok jó emléke kötődik a sportágnak. Ludvig Zsolt, a magyar szövetség főtitkára ennek kapcsán elmondta, a kétnapos esemény most is jó reklámja és igazi ünnepe lesz a röplabdázásnak.

A névadó szponzor képviseletében Horváth Magyary Nóra kommunikációs igazgató elmondta, hogy a K&H Bank évtizedek óta támogatja a sportot, de a röplabda területére először „kalandoznak el”, amellyel azonban hosszú távra terveznek, és bíznak benne, hogy az elkövetkezendő években több hasonló eseményt is támogathatnak a sportágon belül.

Szombaton a férfiak éremmérkőzéseit játsszák le, s a finálé kérdése, hogy a két évvel ezelőtti döntős LV Sport Pénzügyőr először, vagy a tavalyi finalista HÉP-Kecskeméti RC negyedszer nyeri el a serleget. A fővárosi csapat edzője, Jókay Zoltán elmondta, hogy számára egészen új dolog lesz a kupadöntő, hiszen korábban csak női csapatokat dirigált (igaz a Vasassal nyolcszor hódította el a kupát), de természetesen most is az aranyérem megszerzése a cél. A csapat feladója, Magyar Bálint szerint mindkét együttes azonos esélyekkel indul neki a döntőnek, és bár még addig szerdán van egy bajnoki mérkőzésük is, már mindenki fejében ott van a szombati találkozó.

A kecskemétiek képviseletében Dávid Zoltán vezetőedző arról beszélt, hogy a Pénzügyőr eddigi 2019-es meccseit igazából ellenállás nélkül nyerte, ám ő arra kíváncsi, hogy mire képesek akkor, ha ellenállásba ütköznek. Fiatal kora ellenére Krupánszki Olivér sorozatban harmadszor játszhat kupadöntőt, hiszen két éve a Szolnokkal nyert, tavaly a Kecskeméttel veszített a fináléban. Ő arra utalt, hogy fiatal csapatuk mindig fel tudja szívni magát az igazán fontos mérkőzésekre, és a szombati fináléra is nagyon készülnek.

A bronzmérkőzést a címvédő Vegyész RC Kazincbarcika és a rekordgyőztes Fino Kaposvár játssza. Előbbieket Tóth Milán csapatmenedzser, a játékosokat pedig Juhász Péter képviselte, akik elmondták, hogy ki fognak mászni abból a gödörből, amibe azért kerültek bele, mert egyszerre négy fronton is tartaniuk kellett magukat. A Fino Kaposvár részéről Demeter György vezetőedző és Nagy Péter vett részt a tájékoztatón. Szerintük óriási csata várható szombaton, hiszen megismétlődik a tavalyi bajnoki döntő. A kaposváriak elmondták, hogy már túltették magukat az elődöntő kudarcán, és a továbbiakban teljes mértékben a bronzmérkőzésre koncentrálnak.

Címkék: bronz, Magyar Kupa, sport, Fino, röplabda, Kaposvár