Habár még mindig a tabella hátsó felében helyezkedik el a Kaposvári KK, már közelít a csapat a legjobb tízhez. A Falco és a Sopron elleni győzelmek pedig nem csak a KKK mutatójának, hanem a játékosok lelkének is jót tett.

"Nagyon fontos volt ez a pár mérkőzés. Mentálisan a csapatnak nagyon kelett, hogy győzelemmel jöjjünk le a végén, és a kohéziót is egy kicsit építette. Az öltőzőben is sokkal jobb a hangulat, mindenki egy kicsivel jobban érzi magát. Persze a vereségek után mindenki eléggé gödörben volt, ez természetes. De itt a jövőre nézve, jön a szombati mérkőzés, ha azt is meg tudjuk nyerni, ami hazai pályán nagyon fontos lenne, akkor erre a három hetes szünetre úgy mennénk el, hogy az elmúlt időszak jól siekrült." - mondta el a Kaposvári KK csapatkapitánya, Hendlein Roland.

Henldeinék szombaton a jelenleg tizedik Paksot fogadják. Az ASE két győzelemmel szerzett többet a KKK-nál, így egy sikerrel újra zárkózhatnának a somogyiak. A Paks az utóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, de épp ezért lehetnek veszélyesek.

A tolnaiak több poszton is légióst cseréltek szezon közben, hogy megerősítsék a csapatot. Legutóbb ezen a héten szerződtettek egy dél-szudáni születésű centert, aki a KKK ellen már játszhat is. A magyar mag is jó nevekből áll, elég csak a két válogatott játékost, Eilingsfeld János vagy Ruják Andrást említeni.

A szombati KKK - Paks mérkőzésen 18 órakor dobják fel a labdát. A találkozót ezúttal is élőben közvetítjük.

Kaposvári KK - Atomerőmű SE

Uploaded by KaposPont on 2019-02-08.

Címkék: közvetítés, ASE, sportcsarnok, Paks, kosárlabda, élő, KKK, meccs, Kaposvár